2024. április 19., péntek

Segítség a civileknek

A kishegyesi önkormányzat pályázat útján támogatja a civil szervezeteket – A jövő évtől szigorodnak a pályázati feltételek

Sándor István, a kishegyesi községi tanács civil szervezetekkel megbízott tagja. Bevallása szerint ez a téma nem áll tőle távol, mert korábban az ifjúsági irodában volt önkéntes, később pedig koordinátor, így számos civil szervezettel dolgozott együtt. Ez annyiban bővült, hogy most az egész község civil szervezeteinek problematikájával foglalkozik.

– A községi tanácsban a munkám két dologból tevődik össze, az egyik a civil szervezetek számára kiírt pályázatok pontozása, elbírálása. A jövő év elejétől pedig egy sokkal komolyabb munka vár ránk, ugyanis a szervezeteknek el kell számolniuk a kiosztott eszközökkel. Ha ez megtörtént, akkor írhatjuk ki a jövő évre vonatkozó pályázatokat. Hamarosan a községi képviselő-testület elé kerül a községi költségvetés, jelenleg ennek az átnézésén és a javaslattételek adásán dolgozom. Szeretnénk elérni, hogy a költségvetésbe belekerüljön egy tervdokumentáció elkészítésének összege, mert a jelenleg üresen álló szövetkezeti otthonban helyiségeket szeretnénk biztosítani számos civil szervezetnek. Gyakorlatilag egy civil központot szeretnénk kialakítani, ahová a későbbiekben átkerülhetne a könyvtár is – számolt be Sándor, majd a jövendőbeli civil központ kapcsán elmondta, hogy jelenleg a fiatalok számára nincs elég minőségi tartalom a községben. A szövetkezeti otthonban szeretnének számukra kialakítani egy ifjúsági klubot, ahol a szórakozás mellett számos lehetőség várja őket. A tanácstag arról is szólt, hogy Kishegyesen egy igen erős és jól működő civil élet van.

Sándor István (Lakatos János felvétele)

Sándor István (Lakatos János felvétele)

– Vannak olyan civil szervezeteink, amelyek nemcsak önkormányzati, tartományi és köztársasági pályázatokból gazdálkodnak, hanem képesek uniós pályázatok lebonyolítására is. A szervezetek közül mindenképp élen jár a Nők Kishegyesi Fóruma, amelynek a közelmúltban készült el a székhelye. Ezt a példát követve a többi civil szervezettel együttműködve elérhetnénk azt, hogy kialakuljon a civil központ a szövetkezeti otthonban. A jól működő civil szervezetekre és a sikeres együttműködésre jó példa az Anna-napok rendezvénysorozat is. Most, karácsony környékén pedig igyekeztünk azokat a civil szervezeteket összeszedni, amelyek gyerekekkel is foglalkoznak és együttesen készítették el azokat a díszeket, amelyek felkerülnek a falu karácsonyfájára a színház előtt. Fontos célunk a civil szervezetek megerősítése, olyannyira, hogy akár határon átnyúló kapcsolataik is legyenek. Szerbia nyit az EU irányába, ezért egyre több határon átívelő együttműködést tud majd megvalósulni, nemcsak az önkormányzatok, hanem a civil szervezetek között is – vetítette előre Sándor.

Az anyagi támogatás mellett a civil szektorral megbízott tanácstag az egyesületek és intézmények más jellegű problémáinak megoldásában is besegít. Többek között a tartományhoz, köztársasághoz benyújtott pályázatoknál segítenek a szervezeteknek, ha kell képviselik is őket. Az idén a civil szervezetek és egyesületek a meglévő folyószámlájuk mellé kötelesek kincstári folyószámlát nyitni. Ha ennek nem tesznek eleget, akkor nem kaphatnak semmilyen állami szervtől költségvetési eszközt. Sándor az önkormányzat pénzügyi osztályának segítségével igyekezett könnyebbé tenni a civilek kincstári folyószámlájának a megnyitását. Az űrlapok egy részét maguk állították ki és szerezték be, és a kincstár illetékes szabadkai irodájába is ők juttatták el.

A tervek kapcsán Sándor elmondta, hogy szeretnének kerekasztal-beszélgetéseket szervezni a civil szervezetekkel. Fontos, hogy az önkormányzat megismerje a terveiket, mert a számukra kiírt pályázat keretösszege ugyanakkora lesz, mint az idén, viszont ezt úgy kell beosztani, hogy minden rendezvényre kellő forrást biztosítsanak. A tanácstag arról is szólt, hogy a jövő évben érvénybelépő új programalapú költségvetés szigorúbb feltételeket irányoz elő. Ez azt is jelenti, hogy a civil szervezetek kötelesek lesznek idejében elkészíteni az adott évre vonatkozó terveiket. A legfontosabb, hogy idejében elszámoljanak a felhasznált eszközökkel – emelte ki Sándor. Aki ennek nem tesz eleget, nem lesz jogosult a költségvetési eszközök pályázati úton történő felhasználására. Természetesen az önkormányzat az elszámolás és a tervek elkészítésében is a civil szervezetek segítségére lesz – jegyezte meg.