2024. március 29., péntek
ASZTALITENISZ

Stadionhangulatot várnak

Az ETTU-kupa negyedik fordulójában a török Tigem legyőzésével fennállásának legjobb eredményét érheti el a Novi Sad női asztalitenisz-csapata. A mérkőzést szombaton 18 órai kezdettel rendezik az újvidéki Vojvodina Sport- és Üzletközpont (SPENS) első emeleti termében.

A portugál São João legyőzése után a Novi Sad játékosai (Fenyvesi Anna Zsófia, Makszuti Anetta, Aleksandra Savić, Surján Szabina, Truzsinszki Viktória) okkal reménykedhetnek, hogy az isztambuli együttes ellen is sikerül nyerniük, s bejutniuk a negyeddöntőbe, ahol már nem egy, hanem két mérkőzésen (hazai és idegenbeli) dől el a továbbjutás. A bizakodásra a hazai pálya előnye mellett az is okot adhat, hogy a São João a csoportküzdelmek során legyőzte a Tigemet, vagyis nagyjából egyforma játékerőt képviselő csapatokról van szó. A vendégek közül az orosz Zoja Novikova, aki védőjátékos, s a románok balkezes játékosa, Cristina Alina Hirici is képes a jó eredményre.

„Habár nem edzettem az elmúlt két napban, mert lázas voltam, de biztosan játszani fogok a szombati mérkőzésen. Két évvel ezelőtt játszottunk velük, akkor én még nem voltam tagja a Novi Sadnak, a török együttesben pedig Hirici nem szerepelt, s akkor a Tigem nyerte a találkozót. Felkészültünk a mérkőzésre, a többiek már korábban megnézték az ellenfélről készült videókat, én pedig pénteken elemeztem a játékukat. Ha jól játszunk és kihozzuk magunkból a maximumot, akkor van esélyünk a győzelemre és a továbbjutásra” – mondta Makszuti, a Novi Sad első számú játékosa.

„A női csapat mérkőzései az európai porondon az utóbbi időben egyre több nézőt vonzottak be a terembe, így úgy döntöttünk, hogy montázs lelátókat is felszerelünk majd erre a mérkőzésre, úgyhogy a hangulat olyan lesz, mint egy stadionban. Számítunk a nézők támogatására, s biztosak vagyunk benne, hogy sokan eljönnek majd, ugyanis szintén szombaton rendezzük meg a nemzetközi újévi korosztályos tornát. A Novi Sad Asztaliteniszklub az idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját, s ebből az alkalomból 18 órakor profi zenészek és a zeneiskolába is járó fiatal asztaliteniszezők adják majd elő a klub nemrég megszületett himnuszát, valamint szintén szombaton a www.stknovisad.org.rs címen az érdeklődőket új honlappal várjuk, amelynek lesz mobilverziója is” – mondta Dan Fracile, a klub sportigazgatója.