2024. március 28., csütörtök

A Téli Egyetem kurzusain vehetnek részt a kísérőpedagógusok

Egynapos szemináriumon való részvételt finanszíroz a vajdasági kirándulás-sorozatban részt vett tanítók számára az MNT

Egynapos kirándulást szervezett a Magyar Nemzeti Tanács a magyar ajkú harmadikos és negyedikes általános iskolás diákok számára ez évben, most pedig mint Petkovics Mártától, az MNT Végrehajtó Bizottságának tagjától megtudtuk, egynapos továbbképzést finanszíroznak a vajdasági kirándulás-sorozatban részt vett pedagógusok számára.

– Összesen 225 osztálytanítóról van szó, akik négy helyszín közül választva vehetnek majd részt egy egynapos, akkreditált szemináriumon a Magyar Tannyelvű Tanítóképzős Karral közösen szervezve. Szabadkára azok a tanítók jelentkezhetnek, akik a zombori iskolaigazgatósághoz tartoznak és 10 kurzus közül választhatnak, azaz az MTTK által meghirdetett Téli Egyetem egy kurzusát választhatják január 4-e és 6-a között. Újvidékre az újvidéki iskolaigazgatósághoz tartozók jelentkezhetnek, ők január 10-én a József Attila Általános Iskolában vehetnek részt két kurzus egyikén (Út a sikeres prezentációhoz vagy A matematikaoktatás fejlesztése az általános alsó osztályaiban). Nagybecskereken január 9-én lesz szervezve két kurzus, egyik az Együtt alkotunk, képzőművészet az oktatási gyakorlatban, a másik A hagyományos magyar mesemondás módszertana címet viseli, ezek közül lehet majd választani. Ide az összes bánáti iskola tanítói (a kirándulás-sorozatban részt vevő kísérők) jelentkezhetnek, akiknek az MNT fizeti a szemináriumot, kivéve Törökkanizsa és Csóka község tanítóit. A negyedik helyszín Zenta, ahova a Tisza menti községek tanítóit várjuk: Zenta, Ada, Magyarkanizsa, Törökkanizsa és Csóka. Itt január 11-én lesz a szeminárium a November 11-e Általános Iskolában, és itt is van választási lehetőség két kurzus közül: Interaktív matematika-játékok alkalmazása a matematika tanításában vagy Környezeti nevelés elméletben és oktatásban. Mindezek a Téli Egyetem kurzusai – mondta el Petkovics Márta.