2024. március 28., csütörtök

Vásártér amerikai támogatással

Tavaly a migránsok ideiglenes pihenőhelye volt a magyarkanizsai vásártér, ahol az árusok helyett a bevándorlók számára felállított sátrak foglalták el a területet. Akkoriban 150 ezren haladtak át ezen a térségen.

Fotó: Puskás Károly

Fotó: Puskás Károly

Most, bő egy évvel később, az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Hivatalának (USAID) és az ENSZ Fejlesztési Programjának (UNDP) köszönhetően a migránsválság okozta károk után visszaállították egykori állapotába, sőt tervben van egy tartalmakkal kibővülő és újjáálmodott vásártér létrehozása is.

Tegnap mutatták be a városházán a donátorok jelenlétében a vásártér stratégiai fejlesztési tervét, ami előirányozza többek között műjég- és kajakpálya kiépítését is. Az eseményen jelen volt Jeffrey Skarin, a USAID demokratikus és gazdaságfejlesztési irodájának az igazgatóhelyettese, Steliana Nedera, Ivan Bošnjak szerbiai államigazgatási és helyi önkormányzati minisztériumi államtitkár és Ivana Anić Ćurko, a Szerbiai Menekültügyi és Migrációs Főbiztosság képviselője is. A találkozó lényege az volt, hogy lássák egymást a migránsválság kapcsán a gyakorlatban tevékenykedők és azok, akik a vásártér megújulását finanszírozták.

Ezt követően ünnepélyes szalagátvágással megnyitották a vásárteret, ahol máris bemutatkozott néhány helybeli termelő és kézműves a külföldi vendégeknek.

Fejsztámer Róbert polgármester a donátorok mellett köszönetet mondott mindazoknak, akik segítségükre voltak a nehéz időkben.

– A vízvezeték, a csatorna, az áram bevezetése, belső utak rendezése, faültetés, kerítések emelése, az állatvásár leválasztása a kézműves vásártól – ezek a beruházások történtek meg eddig az amerikai támogatásból több mint 55 ezer dollár értékben. Természetesen az elmúlt egy-másfél évben a támogatási összegek sokkal nagyobbak voltak összértékben. A jelenlegi támogatás mellett kértünk gépeket (tisztítógépeket, szemetesautót, konténereket), ezek egy részét megkaptuk, másokra egyelőre ígéret van. Összértékben majd egymillió dollár értékű kérvényről beszélhetünk, amit önkormányzatunk átadott a donátoroknak.