2024. március 28., csütörtök

A magyar puszta pompája, zsongása

Nagy László műveinek kiállítása

,,Az utolsó bácskai magyar nábob”-ról, a Szabadka-szerte ismert és tisztelt Nagy Lászlóról köztudomású, hogy a Szelevényi erdő és mező szerelmese, hogy minden tőle telhetőt megtett és megtesz e vidék védelméért, népszerűsítéséért. Újabban pasztellokat készített e gyönyörű pusztaságról, „finom művészi érzékenységgel, szenvedélyes látásmóddal” idézve fel annak varázsos hangulatát. Szombaton a kispiaci Nagy László Galériában tette közszemlére a képeit.

A kiállítást ihletett szavakkal Nagy László családjának barátja, Seregi Zoltán, a Békés Megyei Jókai Színház igazgatója, rendezője nyitotta meg, emlékeztetve a magyar puszták világát idéző más nagy magyar írók, művészek puszta-élményére, a többi között lllyés Gyulára, aki szerint a magyar „a puszták népe”. Nagy László pedig a puszták festője, tette hozzá, tehát egyértelműen ragaszkodik a magyarságához. Arany János, Petőfi, Illyés stb. előlegezik meg e festményeket. Az ideges vagy nyugodt, a viharok vagy szellők járta varázsos puszta a mi otthonunk, amelynek titkokkal teli élményét a kréta laza, puha faktúrájával jól érzékelteti az alkotó, mondta Seregi. Emberek nincsenek ezeken a képeken, valamennyin fű, fa, ég és föld dominál, de valamennyi zsong, mozog, mindben ott van egyfajta gerjedelem, hevület, amely megmozdítja az emlékeinket, a lelkünket, elszabadítja a képzeletünket. És mindben ott lüktet a Titok, talán a természet vagy a létezés titka. Ami nélkül művészet nem létezik.

A kiállításhoz a Bethlen Gábor Alap nyújtott támogatást, és Kispiacon, a Szegedi út 20. alatt tekinthető meg.