2024. április 25., csütörtök

MagyarZó Pistike messéi

Az idén is pont úgy jártam a Mikulással, mint tavaly: hiába pucoltam ki és tettem az ablakba a csukákat, de nem hogy okos telefont, hanem még egy fél tábla Milka csokit se találtam bennük! Pedig szépen megírtam neki ímélben, hogy mire számítok. Meg azt is, hogy hol veheti meg.

– Lehet, hogy elkallódott az íméled a nagy ünnepi forgalomban, Tepisti – okoskoda amama, mert gőze sincs az elektronikához, mint a legtöbb felnőttnek. – Gondolj bele, hogy hány millió gyerkőc ostromolja a szegény nagyszakállút! Meg plusz a havazás is elmaradt, és ilyen száraz időben nem csúszik az ajándékokkal megrakott, rénszarvasok vontatta szánkója.

– De az is előfordulhat, hogy Lappföldön szintén gazdasági válság van, és a Mikuláséknál is késnek a fizetések, mint nálunk – folytatá a cifrázást a fater. – Talán ha ott is beköszönt az aranykor, mint ahogy nálunk ígéri a kormány, akkor teljesítheti a kívánságodat. Legyél türelmes, mint ahogy mi is azok vagyunk. Mégse várhatod tőle, hogy méregdrága bankhitelre szerezze be a neked szánt ajándékot, huszonöt százalékos kamattal. Amitől teljesen eladósodna, mint a te apukád.

A kis Dezsőke is csalódott a Mikulásban, pedig ő nem is ímélt, hanem levelet küldött neki a következő szöveggel:

„Aranyos Mikulás bácsi! Az én apukám minimálbérért dolgozik egy smucig vállalkozónál, ezért nem tud nekem ajándékot venni. Ha lennél szíves küldeni nekem ötezer dinárt, akkor megvehetném a koricipőt, amire nagyon vágyok. Gondolom, hogy neked az ötezer se nem oszt, se nem szoroz.

Abban a reményben, hogy teljesíted szerény kívánságomat, maradok tisztelettel, Dezsőke”.

A postások nem tudják kézbesíteni, ezért kibontják a levelet. Megsajnálják a kisfiút és együttérzésből gyűjtést szerveznek, de mivel őket is rosszul fizeti az állam, csak kétezer ötszáz gyűlik össze, amit el is küldenek Dezsőke címére.

Egy hét múlva újra levelet küld Dezsőke a Mikulásnak. Ez áll benne:

„Kedves Mikulás, te nagyon rendes vagy, de azok a szemét postások kilopták a pénz felét”.

A Zacsekpeti zülei dettó ilyen meséket találtak ki, hogy miért nem lett semmi az ajándékból. Amiből rögtön le is vontuk a következtetést a Petivel, hogy a mai világban és ilyen felnőttek mellett uopste nem kifizetődő a példás magaviselet, mert azzal nem sokra megy az ember. Képviselő tuti, hogy nem lesz belőle.

Azért jutott ez eszembe a képviselőség, mert amama véletlenül pont a szkupstinai közvetítésre kapcsolt.

– Sehogyse értem, Tegyula, hogy kerültek a komoly költségvetési vitába mesefigurák?

– Miféle mesefigurák, Tematild?

– Például a Pinokkió. Ahogy a miniszterelnök elkezdte dicsérni a költségvetést, hogy milyen nagyszerű, meg hogy ilyen nincs egész Európában, az ellenzéki Radulovics rögtön felmutatta neki a Pinokkióról készült rajzot. Nem értem, mit akart neki ezzel üzenni? Talán az volt a Vucsics kedvenc mesefigurája gyerekkorában, és így akart neki kedveskedni?

– Egy frászt akart neki kedveskedni! Figyelmeztette, hogy Pinokkiónak is megnőtt az orra a hazudozástól. Szerinte a kormányelnöké is egyre nagyobb.

A Zacsek nem a Vucsics orrát lesi, hogy mennyit nő naponta, hanem azt találgatja, hogy minek nekünk az elnökválasztás mellett egy újabb rendkívüli parlamenti választás is, ha ilyen remekül teljesít a kormány?

– Kicsit sokallom a kétmilliárd dinárt, amennyibe állítólag belekerül egy ilyen dupla választási cécó – fejtegeté a kukacos Zacsek. – Nem vagyok egy számtanzseni, de szerintem ezt a pénzt sokkal okosabb dolgokra is le lehetne költeni, mint egy újabb voksolásra. Mondjuk befejezhetnék az újvidéki vasúti hidat vagy a szabadkai színházat.

– Úgy látszik, hogy maga Zacsek nem hallgatta elég figyelmesen a miniszterelnökünk érvelését – válaszola atata. – Szépen elmagyarázta az ilyen értetleneknek, mint maga, hogy miért latolgatja egy újabb parlamenti választás megtartásának lehetőségét, amikor még csak egy évet töltöttek le a négyéves mandátumból. Szeretné látni, hogy elégedettek-e a polgárok a politikájával, és hogy van-e még legitimitása. Mert az olyan lelkiismeretes politikus számára, mint ő, a legitimitás létszükséglet. Neki az olyan, mint magának az oxigén. Egyszerűen légszomja van legitimitás nélkül, nem kap levegőt.

– Jó, értem én a légszomjat, Gyula zomzéd, néha én is alig kapok levegőt, amikor becipelem a marha nehéz szenes vödröt a supából, merthogy a gázfűtéshez nem elég a fizetésem. Azt tanácsolta az orvos, hogy olyankor vegyek mély lélegzetet a friss levegőn, az segít. Lehet, hogy neki is többször kellene mélyeket lélegezni a friss levegőn, és nem az ellenzékkel vitatkozni azon, hogy kinek van igaza. Akkor biztosan elmúlna a légszomja, és rögtön elfelejtené a legitimitást. Az sokkal olcsóbb is, mint az új választás. Mert ha jól emlékszem, már tavasszal is volt egy rendkívüli szavazás, meg tavaly meg tavalyelőtt is.

– Nézze, Zacsek, tudnia kell, hogy a választás a demokrácia szerves része. Márpedig demokráciából sose árt, ha sok van belőle. Úgyhogy jobb, ha nem garasoskodik folyton, hanem szépen felkészül a tavaszi kettős választásra. Mert ha sikerülne olyan képviselőket választani, akik nem akadékoskodnak, mint a Pinokkióval viccelődő Radulovics meg a társai, akkor az minden pénzt megérne a kormánynak.

– Gondolom a Vucsics felesége is megörülne, hogy elmúlt a férjének a légszomja – fűzé hozzá amama. – Mert az egészség meg a friss levegő a legfontosabb!

Egy kisvárosban híre kel, hogy Pista bácsi a 100. születésnapját ünnepli. Aki csak látja, megdicséri, hogy a kora ellenére milyen friss és fiatalos. Kérdik tőle: mi ennek a titka?

– Talán az, hogy mi a feleségemmel már 75 éves házasok vagyunk – meséli az öreg. – És még az elején megegyeztünk, hogy ha összekapunk valamin, és kiderül, hogy kinek nem volt igaza, akkor az elmegy és tesz egy nagy sétát.

– De hogy jön ez a hosszú élethez?

– Úgy, hogy már közel 75 éve minden áldott nap sétálok egyet a jó levegőn.

PISTIKE, együtt érző postás és légszomjas Pinokkió