2024. március 28., csütörtök

Lemondásra szólították fel Korhecz Tamást

A Magyar Mozgalom Ügyvivő Testülete szerint nem maradhat következmények nélkül a társelnök döntése

A napokban lapunk már tájékoztatott arról, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség – Demokratikus Cselekvés Pártja köztársasági parlamenti frakciója november 29-én ifj. dr. Korhecz Tamást, a Magyar Nemzeti Tanács volt elnökét, a Magyar Mozgalom társelnökét javasolta a Szerbiai Képviselőháznak az alkotmánybíróság megüresedett kilenc bírói tisztségének egyikére, mivel Pásztor Bálint indoklása szerint nála megfelelőbb jelöltet nem tud felmutatni a vajdasági magyar közösség. A jelöléshez mellékelni kellett a jelölt életrajzát, valamint írásos beleegyezését, hogy vállalja a szóban forgó tisztség betöltését, ha kinevezik. Így derült ki, hogy Korhecz Tamás elvállalta a felkérést.

A Magyar Mozgalom vezetősége rosszul fogadta a hírt. A szervezet pénteki sajtótájékoztatóján kiderült, mivel Korhecz nem tájékoztatta a Mozgalmat a felkérésről, nem folytatott párbeszédet a szervezettel döntésének meghozatala előtt, értékelésük szerint tisztességtelenül járt el.

A Magyar Mozgalom pénteki szabadkai sajtótájékoztatóján ismertették az Ügyvivő Testület előző napi rendkívüli ülésén elfogadott határozatot (Lukács Enikő felvétele)

A Magyar Mozgalom pénteki szabadkai sajtótájékoztatóján ismertették az Ügyvivő Testület előző napi rendkívüli ülésén elfogadott határozatot (Lukács Enikő felvétele)

Minden bizonnyal példa nélküli eset, hogy egy ilyen szerény múltú, országos szinten jelentős politikai befolyással nem rendelkező szervezet soraiból kerülhessen ki az adott ország egyik legmagasabb rangú közjogi méltósága – emelte ki a sajtótájékoztatón Maglai Jenő, az Ügyvivő Testület tagja. Hozzátette: ilyen értelemben akár a szervezet eddigi munkája visszaigazolásaként is értékelni lehetne a felkérést. Az MM által felvállalt értékrendben azonban nem a pozíció és annak fontossága áll az első helyen –értékelte Maglai.

Ennél fontosabb dolgok is vannak, ezeket megalakulásunk első pillanatától kezdve igyekezünk meghonosítani. Ilyen értéknek tartjuk az egymásba vetett bizalmat és az egymással való párbeszédet. Párbeszédet mindenekelőtt olyan témákban, amelyekben a most Korhecz Tamást felkérők álságosan beszélnek az erők egyesítéséről, holott valódi céljuk az erők szétmorzsolása. Értetlenül állunk az előtt a számunkra megmagyarázhatatlan tény előtt, hogy Korhecz Tamás, miközben megfontolta, majd el is fogadta a VMSZ által felkínált alkotmánybírói tisztség lehetőségét, ezt a Mozgalom tagjaival nem közölte. Ezzel sajnos esélyt sem adott a párbeszédre. A jelölést elfogadva kész tények elé állított mindannyiunkat – fogalmazott Maglai.

Ennek az érvelésnek a nyomán az Ügyvivő Testület csütörtöki rendkívüli ülésén elfogadta a határozatot, amelyben javasolják Korhecz Tamásnak, hogy vonja vissza az alkotmánybírói tisztségre való jelölését, mert szerintük csakis így őrizheti meg személyes integritását és az MM tekintélyét, és emellett felszólítják, hogy mondjon le a Mozgalomban betöltött és a szervezethez köthető valamennyi tisztségéről. Azzal kapcsolatban, hogy Korhecz választhat-e a két követelés között, Maglai közölte: az Ügyvivő Testület szerint ezeket a lépéseket meg kell tennie, nem alternatíváról van szó.

Válaszolva lapunk megjegyzésére, hogy Korhecz Tamás alkotmánybíróként érdemben tehetne-e a közösségért, Maglai megismételte: nem a tisztség a problémás részlet, hanem az, hogy a jelölt nem kezdeményezett párbeszédet a szervezettel vagy legalább annak az elnökségével. A jelölésnek nemcsak személyes és szakmai vonatkozása van, hanem kifejezetten politikai is – tette hozzá. Azzal kapcsolatban, hogy Korhecz esetleges távozása miatt az MM fennmaradását tartják-e kérdésesnek, Maglai kifejtette: a szervezet tekintélyének csorbulása feltehetőleg elkerülhetetlen, de az MM ebből a válságból erősebben kerül majd ki.

Lapunk kérdésével kapcsolatban, hogy az Ügyvivő Testület reakciója nem kelti-e annak a pártfegyelemnek az érzetét, amellyel a VMSZ-t vádolták, Maglai megjegyezte: nem, mert az MM senkit nem zár ki a soraiból. Az MM civil szervezet, senkit nem tud kizárni a soraiból, és nem kíván boszorkányüldözést indítani senki ellen sem, csupán felszólítja a társelnököt, hogy milyen lépések megtételét várja el tőle – szögezte le Maglai.

Az ügyben Korhecz Tamás továbbra sem nyilatkozik a sajtónak.