2024. április 20., szombat

Az iskolapadból Londonba

A moholi Szvoreny Viktor képviselheti Magyarországot a London International Youth Science Forum konferencián

Óriási megtiszteltetés érte a moholi Szvoreny Viktort, a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium harmadik osztályos tanulóját, aki az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen való kiváló szereplésének köszönhetően vajdasági magyar fiatalként képviselheti majd Magyarországot a jövő év júliusában Londonban megrendezendő London International Youth Science Forum elnevezésű nemzetközi tudományos konferencián. Azaz egyelőre csak képviselhetné, ugyanis a nevezési díjat, ami körülbelül ezerötszáz angol fontot tesz ki, neki kell előteremtenie. Felkészítő tanárával, Szórád Endrével együtt azonban abban bíznak, ez sem jelenthet majd számára akadályt az álmai megvalósulása felé vezető úton.

Szvoreny Viktor az a diák, akit nagyon sok tanár szeretne magának, harcolunk is érte rendesen – mondja Szórád Endre, a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium kémiatanára, akinek támogatásával Viktor az elmúlt évek során számos kimagasló eredményt ért el a különféle tanulmányi versenyeken. Viktort saját bevallása szerint már akkor lenyűgözte a kémia világa, amikor először találkozott vele, azt azonban, hogy minek köszönhetően tudta ennyire magával ragadni ez a tudományág, maga sem tudja igazán, félig viccesen, félig komolyan azt mondja, szerinte mindez a génjeiben van.

Édesanyám is a kémia területén tevékenykedik, így a kémia szeretete valószínűleg a génjeimben van, de rajta kívül a nővérem is nagy hatással volt rám abban, hogy behatóbban kezdjek foglalkozni ezzel a tudományterülettel, ő ugyanis gyógyszerésznek tanul Szegeden. Nem meglepő tehát, hogy magam is ezen az úton indultam el, amit egyáltalán nem bántam meg, hiszen azonkívül, hogy nagyon sok kiváló emberrel ismerkedhettem meg az elmúlt évek során, a saját képességeimet és tudásomat is nagymértékben tudtam fejleszteni, amiben a kémiatanárom, Szórád Endre is nagyon sokat segített nekem – hangsúlyozza Viktor, aki Szórád Endre elmondása szerint már elsős-másodikos korában is igen nagy érdeklődést mutatott a kutatás iránt, aminek folytán – ahogyan Viktor felkészítő tanára fogalmaz – gyorsan kinőtte azokat az egyébként korántsem szerény lehetőségeket, amelyeket az iskola tudott nyújtani számára, így egyéb helyek mellett az Alltech Serbia Rt.-ben, a Szegedi Tudományegyetemen, valamint a Magyar Tudományos Akadémián is folytatott kutatásokat. Ezeken a helyeken Viktor az ivóvíz tisztításával kapcsolatos lehetőségeket kutatta, ami meghatározó élményt jelentett számára.

Amikor második osztályba jártam, úgy éreztem, mindenképpen szeretnék részt venni egy olyan projektumban, amely szoros kapcsolatban áll a kémiával, ezért nagyon megörültem, amikor lehetőségem nyílt arra, hogy az Alltech Serbia Rt.-nél végezhessek kutatásokat az ivóvíztisztítással kapcsolatban, amelynek során többféle módszert is kipróbáltam annak érdekében, hogy kiderítsem, miként lehetne minél több szerves anyagot kivonni az ivóvízből. A kutatás, amelynek során az ottani mentorom, Aleksandar Novaković is sok hasznos tanáccsal látott el, nagyjából egy évig tartott, majd miután befejeződött, az eredményekkel több rangos megmérettetésen is igen sikeresen szerepeltem, köztük az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen is, amely azért volt fontos számomra, mert nem egy olyan rendezvényről van szó, amelyre egyszer elmegyünk, ismertetjük a kutatásunkat, és azután azzal véget is ér, hanem a résztvevőknek arra is lehetőségük van, hogy neves szakemberekkel folytassanak konzultációkat a munkájukkal kapcsolatban, jómagam például a Magyar Tudományos Akadémián és a Szegedi Tudományegyetemen is jártam, ahol sok hasznos tanáccsal láttak el a munkámmal kapcsolatban. De természetesen nemcsak az innovációs versenyen, hanem a Tudományos Diákkörök Országos Konferenciáján, a Genius vetélkedőn és egyéb megmérettetéseken is igen sok hasznos tapasztalattal gazdagodtam, amiért nagyon hálás vagyok minden érintettnek – fogalmaz Viktor, akitől felkészítő tanára veszi át a szót.

A szerves anyagok eltávolítása az ivóvízből aktív szén és speciális ioncserélő segítségével című munkájával Viktor a XXV. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen harmadik helyezést ért el. Ez egy többlépcsős verseny, ugyanis miután a fiatalok beküldik a munkájuk kivonatát, és az illetékes bizottság elfogadja azt, a szervezők mentorokat rendelnek melléjük, köztük akadémikusokat és egyetemi tanárokat is, akikkel több alkalommal is konzultálnak, aminek során a szakemberek hasznos tanácsokkal látják el őket a munkájukra vonatkozóan. Miután ez a folyamat véget ér, egy huszonegy tagú, szintén akadémikusokból és egyetemi tanárokból álló zsűri bírálja el a munkáikat. A huszonötödik ilyen versenyen ez a zsűri Viktort harmadik díjban részesítette, aminek természetesen nagyon örültünk, de úgy gondoltuk, hogy ezzel a verseny véget is ért. Nem sokkal később azonban egy igen kellemes meglepetés ért bennünket, ugyanis dr. Antos László úrtól, a Magyar Innovációs Szövetség elnökétől kaptunk egy levelet, amelyben azt írta, hogy a bizottság úgy döntött, ezúttal Viktor kapja meg azt a lehetőséget, hogy Magyarországot képviselje a 2017. júliusában Londonban megtartandó London International Youth Science Forum elnevezésű nemzetközi tudományos konferencián. Mindez óriási elismerést jelent számunkra, egyrészt amiatt a tény miatt, hogy lehetőséget kapott a konferencián való részvételre, másrészt amiatt, mert határon túli magyar fiatalként Magyarország képviseletében teheti ezt meg. A dolog szépséghibája csupán az, hogy a nevezési díjat, ami nem kis összeg, nekünk kell előteremtenünk, így jelenleg arra törekszünk, hogy ez megvalósuljon, és Viktor eljuthasson a konferenciára, amely számos új lehetőséget nyithat majd meg előtte. Éppen ezért ezúton is szeretnénk felkérni mindenkit, akinek erre lehetősége van, hogy támogassa ennek a nemes célnak a megvalósulását – hangsúlyozza Szórád Endre, akivel Viktor is egyetért abban, hogy a londoni konferencián való részvétel óriási lehetőséget jelentene számára.

A London International Youth Science Forum elnevezésű rendezvény egy olyan nemzetközi konferencia, amelyen hatvan ország mintegy négyszáz fiatal kutatója vesz majd részt. Úgy érzem, ez egy vissza nem térő alkalom lenne számomra, hiszen a rendezvényen a résztvevőknek lehetősége nyílik arra, hogy más országokbeli fiatal kutatókkal létesítsenek kapcsolatokat, illetve arra is, hogy Nobel-díjas tudósokkal találkozzanak, ami eleve óriási dolognak számít, de mindemellett a konferencia résztvevői nagy múltú angliai egyetemeken is látogatást tehetnek majd, ami szerintem nemcsak egy vajdasági magyar középiskolás diák számára jelenthet különleges élményt, hanem a világ bármely részén élő fiatal számára is – hangsúlyozza Viktor, aki tanárával együtt abban bízik, sikerül majd megtennie ezt az újabb lépést is az álmai megvalósulása felé vezető úton.