2024. március 29., péntek
Tanácskozás Nagybecskereken

Falusi turizmus mint vállalkozás

A falusi turizmus lehetőségeiről tartottak tegnap oktatási műhelymunkát Nagybecskereken. A városháza dísztermében megtartott rendezvényt Vajdaság Turisztikai Szervezete és a nagybecskereki Turisztikai Központ közösen szervezte meg. A cél pedig a falusi turizmus lehetőségeinek a felkutatása volt.

Mint elhangzott, az oktatás célja az, hogy meghatározzák a falusi turizmus fejlesztésének irányvonalát Vajdaságban, hogy javítsanak a turisztikai kínálat minőségén és, hogy a falusi turizmussal foglalkozó háztartások lehetőleg a törvényes keretek között végezzék munkájukat. A falusi turizmussal foglalkozókkal ismertették a foglalkozás iránti korszerű hozzáállást, és a falusi háztartások kínálati lehetőségeit. Emellett megpróbálják megerősíteni az emberekben a vállalkozói szellemet, hogy az ügyviteli gondokat minél könnyebben áthidalhassák.
Mint ahogy Nataša Pavlović Vajdaság Turisztikai Szervezetének az igazgatója elmondta, ez volt az első oktatási műhelymunka Bánátban. Az előadások keretében többek között ismertették a konkrét törvényes feltételeket is, amelyeknek eleget kell tenni a falusi turizmusban dolgozóknak. Ennek a jelentősége abban rejlik, hogy már jövőre Szerbia számára elérhetővé válnak az IPARD források, amelyek lehetőséget kínálnak a falusi turizmus támogatására.
A nagybecskereki Turisztikai Központ jövő évi munkatervében külön helyet kapott a város és környék turisztikai lehetőségeinek a népszerűsítése.