2024. március 28., csütörtök
KOSÁRLABDA

Szerbia pályázik a 2019-es Eb-rendezésre

A Szerbiai Kosárlabda-szövetség (KSS) szerdán megerősítette, hogy Szlovéniával közösen indul a 2019-es női Európa-bajnokság rendezési jogáért. A szerb női válogatott a regnáló Európa-bajnok, míg a szlovén csapat gyors ütemben fejlődik az utóbbi időben, amiért a két országnak együttes érdeke volt a közös szervezés megpályázása. A bajnokság csoportkörét a két rendező országban bonyolítanák le, míg a rájátszást a belgrádi Kombank Arénában rendeznék. Nem szabad elfelejtenünk, hogy Belgrád már elnyerte a 2017/2018-as Euroliga final fourjának rendezési jogát, valamint azt, hogy Szerbia a 2023-as világbajnokság szervezésére is pályázik.

Dragan Đilas, a Szerbiai Kosárlabda-szövetség leköszönő elnöke elmondta: „Biztos vagyok benne, hogy sikeres pályázás esetén az utóbbi évtizedek legjobb és leglátogatottabb női Európa-bajnokságát fogjuk megszervezni. A torna jelentőségét növeli, hogy egyúttal kvalifikációs lehetőség a tokiói olimpiára.” Időközben egyre valószínűbbé vált, hogy a KSS elnöki posztjáért egyedül Predrag Danilović egykori profi kosárlabdázó, a Partizan volt elnöke indul.