2024. március 29., péntek

Az európai értékek szellemét kérik számon a magyar politikusoktól

A román külügyminisztérium szerint a magyar vezető politikusok utóbbi időben elhangzott nyilatkozatai nem felelnek meg az európai értékek szellemének, amelyeket Románia védelmez – közölte az Agerpres hírügynökség szerdán, Ionut Valcu külügyi szóvivőt idézve.

A szóvivő elmondta: kifogásait diplomáciai csatornákon, Magyarország bukaresti nagykövete révén világosan a magyar fél értésére adta, másfelől Lazar Comanescu, a román diplomácia vezetője észrevételeit személyesen is magyar partnere tudomására hozta a NATO brüsszeli miniszteri értekezletén. A szóvivő hozzátette: a 21. század szellemében kell a kérdéshez viszonyulni.

A hírügynökség Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnek a román médiában nagy visszhangot keltő hétfői kijelentésére emlékeztetett, miszerint a megromlott viszonyban a magyar diplomáciának nincs felelőssége, ha kritika illetheti, csak azért, hogy „nem vágott előbb az asztalra”.

„Mindig engedtünk a románoknak és soha nem éleztük ki a dolgot, de most a falnál vagyunk” – idézte az Agerpres Semjén Zsoltot.

A bukaresti külügyminisztérium amiatt is meglepetésének és értetlenségének adott hangot, amiért Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megtiltotta a magyar diplomatáknak, hogy részt vegyenek a román nemzeti ünnep alkalmából szervezett fogadásokon és ünnepségeken december 1-jén, amikor Románia a gyulafehérvári nemzetgyűlés összehívását ünnepli, amelyen a résztvevők kimondták Erdély egyesülését a Román Királysággal.