2024. április 18., csütörtök

Kedvezőbb hitelfeltételek kis- és közepes vállalatoknak

Az Európai Unió COSME-programjának keretében Belgrádban szerződést írtak alá tegnap az Európai Beruházási Alap (EBA) és az Intesa Bank képviselői. A dokumentum alapján az EBA jótállásával új, kedvezőbb feltételekkel biztosítanak pénzforrásokat a szerbiai kis- és közepes vállalatoknak. A szerződést Gunnar Mai, az EBA jótállási osztályának igazgatója és Draginja Đurić, az Intesa Bank végrehajtó bizottságának elnöke látta el kézjegyével.

Mint a dokumentum aláírását követően elhangzott, egyelőre összesen 60 millió eurót kínálnak a szerbiai vállalatoknak forgótőke beszerzésére, 36 hónapos futamidőre, nagyon alacsony kamattal, és jelzálog nélkül. Egy-egy vállalat legfeljebb 150.000 eurót kaphat, a minimális összeget még nem határozták meg. A kamatláb a cég hitelképességétől függ: 2,39 és 7,75 százalék között alakul majd.

Goran Knežević gazdasági miniszter kiemelte, hogy a szerződés rendkívül fontos a minden ország fejlődésének gerincét alkotó kis- és közepes vállalatok, valamint a vállalkozók számára, hiszen kedvező hitelfeltételeket kínál. A szerb kormány jelentős eszközöket irányoz elő a költségvetésből ennek a szektornak a támogatására. Az idén, a vállalkozások évében, 16 milliárd dinárt szánnak erre a célra, ebből 4,4 milliárd vissza nem térítendő támogatás. Eddig 7850 vállalkozót támogattak, összesen 10,5 milliárd dinárral.

A szakminiszter kijelentette, hogy a kormány szorgalmazza a további pénzforrások felkutatását, biztosítja a bankokkal való együttműködést az európai COSMO-program keretében, és arra számít, hogy egyre több pénzintézet kapcsolódik be a programba.

Michael Davenport, az EU szerbiai küldöttségvezetője azt hangsúlyozta, hogy – akárcsak más országokban – a kis- és közepes vállalatok itt is a gazdasági fejlődés hordozói, 98 százalékuk foglalkoztatja a magánszektorban dolgozók mintegy 65 százalékát. A bruttó társadalmi termék 56 százalékát ezek a cégek teremtik meg.

– Sokat jelent minden olyan program, amely a kis- és közepes vállalatokat segíti, a COSME pedig éppen erre összpontosít. Az Európai Uniónak vannak más, hasonló programjai is, pl. az EU PROGRES, amely a fejletlen községeket támogatja – mondta Davenport.