2024. május 9., csütörtök

Velünk kerek a világ!

Jubileumi műsor Magyarkanizsán a fogyatékkal élők világnapja alkalmából

A magyarkanizsai Művészetek Házának előcsarnokában vasárnap délután a fogyatékkal élők világnapjának alkalmából rajz- és kézműves-kiállítással várták a látogatókat a rendezvény szervezői: a Magyarkanizsa Községbeli Szociális Védelmi Szolgáltató Központ, a Szárnyak Alapítvány és az Együtt Veled Értük Egyesület. A tizedik alkalommal szervezett műsorban felléptek a község speciális nevelési igényű tanulói és a fogyatékkal élő fiatalok is.

Fotó: Puskás Károly

Fotó: Puskás Károly

A rendezvény célja ezúttal is az volt, hogy felhívja a figyelmet a fogyatékossá vált emberek problémáira. A világnapon a hangsúlyt sose a problémákra helyezik, épp ellenkezőleg: a különbözőség helyett arra koncentrálnak, amiben mindannyian egyformák vagyunk. Örülni, adni, szerepelni nem kiváltság, ez jellemezte a vasárnapi előadást is.

A színkottás zenekar fellépésével nyitották meg a rendezvényt, s keresztény hálaadási éneket is előadtak a Fénybárka napközi védencei és a Zmaj általános iskola speciális tagozatának diákjai.

Tolnai Csaba, a szociális védelmi szolgáltató központ megbízott igazgatója lapunknak elmondta: fontosnak tartják, hogy nagyközönség elé tárják azt a tényt, hogy fogyatékkal élni nem betegség, hanem állapot, ezért a műsorban koszorút alkotva, sokszor kézen fogva adnak elő dalokat, szavalatokat és énekes játékokat a speciális és a hagyományos nevelési igényű fiatalok.

– Az idő előrehaladtával egyre többen látogatják a rendezvényeinket, más községből érkezett vendégeink is vannak, nagy örömünkre.

Ezt bizonyította az a tény, hogy a Művészetek Háza színültig megtelt.

A sok megható pillanatot tartalmazó műsorban a helybeliek mellett felléptek kispiaci és horgosi diákok is. Zárásként a Fénybárka napközi drámacsoportjának előadása azt fogalmazta meg: fogadjuk el a mássággal élőket, így lesz kerek a világ.