2024. március 28., csütörtök

A magyar zene összetartó ereje

Adventi koncertet tartott a Muzsikás együttes

A szabadkai városházán kedden este, a Népkör MMK szervezésében adventi koncerttel lépett fel az 1973 óta működő nemzetközi hírű Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas Muzsikás együttes. A koncertet megelőzően Hamar Dániellel, a Muzsikás együttes zenészével és egyik alapítótagjával beszélgettünk:

– Több mint négy évtizede zenélünk, a világot már többször körbeutaztunk, de bármennyire is furcsa, még nem jártunk Szabadkán, márpedig közel van Magyarországhoz. Illet volna többször is fellépnünk itt, de reméljük, még sor kerül a folytatásra. Szabadka gyönyörű, a városháza lenyűgöző, élőben még szebb, mint a képeken. Velünk tartott Petrás Mária moldvai énekes, és a vonós hangszerek mellett népi hangszereket is megszólaltatunk. Népzenét muzsikálunk, és így, karácsony előtti időszakban, nyilván adventre is gondolunk, felkészítjük a lelkünket, szellemünket a közelgő nagy ünnepre. A zene arra való, hogy a lelkünket ápolja. Segít ebben az időszakban, a karácsony előtti hajszában, hogy kicsit megnyugodjunk, visszatekintsünk a múló évre, és reménnyel nézzünk az új év elé. Itthon vagyunk, és Szabadkán is itthon érezzük magunkat. A nemzet egységes. Úgy gondolom, hogy a politikai határok a politika dolgai, a nemzet határai pedig történelmi. Itthon töltjük be a legfontosabb szerepünket, ugyanis mi egy kultúrát örököltünk, ami két hatalmas csodából, a nyelvből és a zenéből áll. Nagy kincsünk a zenénk, ezt nem mindig ismertük fel, a falu őrizte meg, mert a városokból eltűnt, vagy nem is eresztett gyökeret. A zene fontossága hangsúlyos szerepet kapott, köszönve Kodály és Bartók több mint száz évvel ezelőtt elkezdődött munkásságának, annak, hogy felépítették azt az óriási gyűjteményt, amelyből mi is merítünk. A zenének összetartó ereje van, nemrég jártunk Kanadában, ahol ezt szintén megtapasztaltuk. Az újabb generációk a zenén, a táncon, a hagyományokon keresztül érzik a hovatartozásukat. Ez egy hatalmas összetartó erő, sokkal nagyobb, mint azt gondoltunk az elején. Azt hittük, hogy a nyelv a fő összetartó erő, de ahhoz nagyon kell ismerni a magyar nyelvet. Akik viszont huzamosabb ideig kint élnek külföldön, már nem beszélik olyan jól, de a zene révén magyarnak érzik magukat – fejtette ki Hamar Dániel.