2024. április 20., szombat

Szabad-e bejönni ide betlehemmel?

Ma kezdődik a Kaláka együttes hatállomásos vajdasági koncertkörútja

Adventi koncertkörútra érkezik térségünkbe a Kossuth-díjas magyarországi Kaláka együttes, amely a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című koncertjével ma, holnap és holnapután összesen hat településen lép színpadra, köztük Temerinben, Újvidéken, Tiszakálmánfalván, Muzslyán, Magyarszentmihályon és Törökkanizsán is.

– A Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című koncertünk alapjául szolgáló karácsonyi lemezünk csaknem harminc évvel ezelőtt jelent meg, és azóta minden év decemberében vesszük a subánkat meg a betlehemünket, és elmegyünk egy-egy olyan koncertkörútra, amelynek során nemcsak a magyarországi településeket járjuk körbe, hanem az országhatárokon kívül esőket is. Vajdaságban éppen Hajnal Jenő barátunknak köszönhetően, aki a mostani koncertsorozat lebonyolításában is hathatós segítséget nyújtott nekünk, már négyszer vagy ötször voltunk a betlehemes koncertünkkel, de Erdélyben is legalább ennyiszer jártunk, ha nem többször, tavaly Kárpátalját és Erdély déli részét látogattuk meg, idén pedig nagy örömünkre újra Vajdaságban léphetünk fel, ahova mindig szívesen térünk vissza – hangsúlyozta lapunknak nyilatkozva Gryllus Dániel, a Kaláka együttes tagja.

Gryllus Dániel elmondta azt is, műsoruk a betlehemezés szokására épül, azonban sok egyéb különleges hangulatú verset és dalt is előadnak.

– A koncerten minden a karácsonyról szól, hiszen éppen az a lényeg, hogy legyen az akár magyar, akár svéd népdal, esetleg régi francia vagy német ének, mindenképpen maradjunk a karácsonyi hangulatnál. Külön öröm számomra, hogy Vajdaságban templomokban is játszhatunk, hiszen ott mindig különleges hangulat uralkodik, aminek köszönhetően nem nekünk kell megteremtenünk azt a miliőt, amely egy adventi hangversenynek mindig fontos velejárója kell, hogy legyen, hanem az eleve adott számunkra is, és a közönség soraiban helyet foglalók számára is. Annak meg még inkább örülök, hogy Újvidéken éppen a Szűz Mária neve templomban játszhatunk, hiszen az első vajdasági turnénkon, amely még 1973-ban volt, ugyanezen a helyszínen léptünk fel, és ezért azóta is igen kedves emlékek fűznek bennünket hozzá – magyarázta Gryllus Dániel, aki elmondta, a koncert programja József Attila Betlehemi királyok című versével kezdődik, emellett elhangzik benne egyebek mellett Nagy Gáspár és Weöres Sándor betlehemes verse, Kányádi Sándor egyik közismert verse és sok egyéb ismert költemény is, ugyanakkor felcsendülnek benne több száz évre visszanyúló, illetve reneszánsz kori dallamok, valamint svéd, cseh és spanyol dalok, meg természetesen magyar népdalok is.

A Kaláka együttes tagjai nagy várakozással tekintenek a vajdasági koncertkörút állomásaira, ugyanis – ahogyan Gryllus Dániel fogalmazott – mindig szívesen lépnek fel térségünkben, nemcsak az adventi koncertkörutak során, hanem egyéb alkalmakkor is.

A koncertkörút programja

A Kaláka együttes december 7-én, szerdán 16 órától Temerinben, a Szent Rozália-templomban, 19 órától pedig Újvidéken, a Szűz Mária neve templomban ad koncertet. Másnap, december 8-án, csütörtökön 11 órától Tiszakálmánfalván, a Katolikus Körben, 16 órától Muzslyán, a Szervó Mihály Általános Iskola tornatermében, 19 órától pedig Magyarszentmihályon, a József Attila Művelődési Egyesület nagytermében lép fel az együttes, amelynek koncertkörútja december 9-én, pénteken, Törökkanizsán zárul, ahol 11 órától a Szent György-templomban várja majd az érdeklődőket.

– Az Énekelt Versek Zentai Fesztiválja minden évben kiemelten fontos esemény számunkra, hiszen ezen a rendezvényen évről évre színpadra lépünk, és mindig igyekszünk valami újat nyújtani a közönségnek. Ahogyan említettem, az első vajdasági turnénk még 1973-ban volt. Akkor Jugoszlávia még olyan volt számunkra, mintha Ausztriába mennénk, azóta sajnos sok minden megváltozott, a vajdasági emberek lelkülete viszont semmit sem változott, és ez nagyon örömteli számunkra, hiszen az elmúlt évtizedek során nagyon derék embereket ismerhettünk meg, akik miatt mindig szívesen térünk vissza Vajdaságba, ráadásul a koncertek is mindig nagyon jó hangulatúak, mert az emberek nagyon könnyen rá tudnak hangolódni arra, amit csinálunk és amit képviselünk.

A Kossuth-díjas együttes az 1999-es, a 2001-es, a 2003-as, a 2007-es és a 2012-es adventi koncertkörútját követően ezúttal a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében és az Európa Kollégium közvetítésével érkezik térségünkbe.

Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke elmondta, büszkeséggel tölti el, hogy a Kaláka együttes elfogadta a meghívásukat, és koncertjeivel szebbé teszi a karácsonyi ünnepekre való készülődést nemcsak a koncertkörút állomásaiul szolgáló települések lakói számára, hanem sok más vajdasági magyar ember számára is, hiszen a koncertekre minden bizonnyal más településekről is sokan ellátogatnak majd.

– Lelkünk rejtett zugában, szívünk melegében féltőn őrizve a budapesti Kaláka együttes Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című, nagy sikerű adventi hangversenykörútjainak emlékét, amelyek során az együttes tagjai – Becze Gábor, Gryllus Dániel, Major Gábor és Radványi Balázs – a Bácska és a Bánság negyven, magyarok lakta települését – Ada, Bácsfeketehegy, Bácsgyulafalva, Bácskertes, Bácskossuthfalva, Bezdán, Csantavér, Csóka, Doroszló, Gombos, Hódegyháza, Horgos, Kanizsamonostor, Kishegyes, Magyarcsernye, Magyarkanizsa, Martonos, Nagybecskerek, Nagykikinda, Nemesmilitics, Óbecse, Oroszlámos, Padé, Szabadka, Szaján, Székelykeve, Szenttamás, Szilágyi, Topolya, Tiszaszentmiklós, Tornyos, Torontálvásárhely, Törökbecse, Törökkanizsa, Tóthfalu, Újvidék, Ürményháza, Versec, Zenta, Zombor – keresték fel, nagy örömmel és tisztelettel tolmácsoltuk sokak nevében ismét azt a kérést, hogy az idei adventben, pontosabban 2016. december 7-e és 9-e között az együttes újra látogasson el hozzánk – nyilatkozta Hajnal Jenő.