2024. április 19., péntek

Életfogytiglant kért a hágai ügyészség Ratko Mladićra

Életfogytiglani börtönbüntetés kiszabását kérte az ügyészség a háborús bűnök elkövetésével vádolt Ratko Mladićra szerdán a hágai Nemzetközi Törvényszéken.

Az ügyészségnek az a véleménye, hogy az eljárás során sikerült bizonyítani: Ratko Mladić egy szervezett bűncselekmény-sorozatnak az előharcosa volt, a cselekmények célja pedig egy szerb állam létrehozása volt Bosznia-Hercegovina nagy részén. Mladić a horvátokat és a bosnyákokat tekintette ellenségnek, s több helyen, egymástól nem függetlenül követtek el a boszniai községekben, így Szarajevóban, Srebrenicán és másutt legalább négy bűntettet, melyek során túszokat is ejtettek, állapította meg a záróbeszédben az ügyészség.
Alan Tieger törvényszéki ügyész arra hívta fel a figyelmet: jóllehet Mladić védőügyvédei olyan színben próbálják meg feltüntetni a háborús eseményeket, hogy Mladić tehetetlen volt Radovan Karadžić volt boszniai szerb elnök akaratával szemben, a volt tábornok segítséget nyújtott a vérengzések elkövetésében. Tieger ennek alátámasztására egy 1995-ből származó videofelvételt mutatott be és kiemelte, a felvétel bizonyítja, hogy ki volt a felelős, ki szólított fel a lövésre. Mladić begyalogolt Srebrenicába és örömét fejezte ki a felett, hogy elégtételt vehet a törökökön, tette hozzá az ügyész.
Ratko Mladićot, a boszniai szerb hadsereg volt parancsnokát népirtással vádolják a Srebrenica területén elkövetett bűntettek, s horvátok és muzulmánok üldözésével egész Bosznia-Hercegovina vonatkozásában.
Srebrenica a boszniai háború idején az ENSZ védelme alatt állt. A boszniai szerb csapatok 1995 júliusában elfoglalták a várost, és a békefenntartók szeme láttára nyolcezer férfit és fiút hurcoltak el, akiket a következő napokban lemészároltak. Ezt tartják a második világháború óta elkövetett legszörnyűbb mészárlásnak Európában.
Szerbia 2008-ban, illetve 2011-ben fogta el és adta ki az NT-nek a srebrenicai mészárlás fő felelősének tekintett, háborús bűnökkel vádolt Radovan Karadžić volt boszniai szerb elnököt és Ratko Mladićot. Előbbit júliusban 40 év börtönre ítélte a hágai bíróság.
Mladić ügyében jövő év elején várható ítélet.