2024. április 18., csütörtök

A Napút a Kontaktzónában

A Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék Kontaktzóna elnevezésű előadássorozatának vendégei tegnap a magyarországi Napút folyóirat és a Napút Online internetes portál szerkesztőségének tagjai voltak: Szondi György bolgarista, a lap és az online főszerkesztője, Toót-Holló Tamás, író, a Napút Online prózarovatának szerkesztője, Babics Imre, író, az online felület lírarovatának felelőse, valamint Szabó Palócz Attila író, költő, drámaíró, akikkel dr. Bence Erika egyetemi tanár beszélgetett.

A Napút – Irodalom, művészet, környezet alcímű folyóirat 1999 óta évi tíz tematikus nyomtatott számmal jelenik meg, mottója Fazekas Mihálytól származik: „…A szélességet az ég derekán keresztűl méltán nevezhetjük tehát Napútnak.” 2003 óta kiadói tevékenységet is végez: ekkor alapították meg a Napkút Kiadót, amely évente 70–80 könyvet jelentet meg, 2016 elejétől pedig online felületet is indítottak.

– A naputonline.hu nem ismétlése a print folyóiratnak, habár részben hasonló rovatokat működtet, viszont naponta frissül, emellett sok olyan szerzőt közöl, aki a papír alapú folyóiratban terjedelmi okok miatt nem férne el. Az online tehát a maga végtelen gazdagságában ad időbeli és terjedelmi lehetőségeket – mondta Szondi György.

A Naputat kiadó Cédrus Művészeti Alapítvány jóvoltából egész éves parttalan pályázatot ír ki, amelyre az érdeklődők bármilyen műfajban és terjedelemben küldhetnek szöveget, a beérkezett munkák egy részét az online-on közlik, ezáltal sok fiatal pályakezdéséhez járulnak hozzá. Levélfa elnevezésű friss rovatukban levélformában reflektálnak fontos témákra, de újdonságnak számítanak a poétai plan air-akciók, melynek során a szerkesztők alkalmanként három költővel kivonulnak egy általuk nem ismert helyre, ahol azok fél órát kapnak, hogy körülnézzenek és megírják a verseiket, melyeket fotókkal illusztrálva publikálnak – ilyen akcióban többek között részt vett már például Ladik Katalin és Vörös István is. Bence Erika a beszélgetés elején úgy fogalmazott, a Napút szerkesztősége egységes, összetartó csoport, melyet hasonló gondolkodású és irányultságú emberek alkotnak: a jelenlévők mindegyikének opusát pozitív értelemben vett extrém magatartás alakította, névidentitás-kérdéssel jelölték magukat a magyar irodalmi kultúrában, illetve mindannyian leléptek a kánonok által megjelölt útról és kivonultak. A bemutatkozások középpontjában a szerkesztőség tagjainak kulturális-irodalmi munkássága, pályafutásuk meghatározó momentumai álltak, zárásként pedig Babics Imre és Toót-Holló Tamás olvastak fel részleteket műveikből.