2024. április 20., szombat
Muzslya

Egy osztállyal kevesebb

Az ünnepség egyik szép pillanata

Műhelymunkákkal, vetélkedőkkel, szabadidős tevékenységgel ünnepelték meg szombaton a muzslyai Szervó Mihály Általános Iskola diákjai és tanárai az iskola napját. A legnagyobb kétnyelvű közép-bánáti iskolában is nagy gond a tanulók számának a csökkenése.

Évente majdnem egy osztállyal csökken a legnagyobb közép-bánáti kétnyelvű általános iskola tanulóinak a száma. Ahogy Hallai Zoltán igazgatótól hallottuk, az idén öt tanár is elhagyta az iskolát. A múlt század hetvenes éveiben közel másfélezer diákjuk volt, abból 1100 magyar ajkú.
De az elmúlt két évtized történései, a háborúk, a gazdaság összeomlása, a rossz demográfiai mutatók, újabban pedig a nagyméretű elvándorlás oda vezetett, hogy az intézménynek most 750 tanulója van. Ami azt jelenti, hogy a hetvenes évekhez viszonyítva megfelelődött a diákok száma. 

Két épületben folyik a tanítás. Mindkettőben van iskolakönyvtár. A központi iskolaépületben lévő egyben helyi könyvtár is. A két könyvtárnak 23500 könyve van. Kovács Jolánka, magyar tanárnő, a könyvtári munka mellett a tehetséges szavalókkal és prózamondókkal is foglalkozik. Azt tapasztalja, hogy a muzslyai gyerekek szeretnek olvasni. Elsősorban a házi olvasmányokat és meséskönyvekből van hiány. Reméli, hogy az Oktatási Minisztérium támogatásából sikerül majd a könyvtár állományát felújítani.   

Eddig a központi iskolaépületben két magyar és egy szerb, a kinti iskolában pedig két szerb és egy magyar első osztályt nyitottak. Az idén csak egy-egy magyar első osztály indult. Valószínűleg így lesz majd jövőre is. Barna Mária, tanítónőnek negyedik osztálya van, de már a következő tanévre gondol, amikor is kolléganőjével elsősöket várnak. El is kezdték a műhelymunkákat a leendő elsősökkel.

Muzslyán 1893-ban 470 diákkal kezdődött meg a tanítás, magyar tannyelven. A második világháború után lett nyolcosztályos általános iskola. Szerb tannyelvű oktatás az iskolában 1964 óta van.