2024. március 29., péntek

Több mint százezren tettek állampolgársági esküt Szabadkán

Tegnap Péterrévén tartott kihelyezett konzuli fogadónapot Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa

Tegnap tizenharmadik alkalommal tartottak Péterrévén kihelyezett fogadónapot Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának a munkatársai – ez azt jelenti, hogy a faluban eddig közel 1300-an kértek ily módon magyar állampolgárságot.

Péterrévén még mindig sokan igénylik a magyar állampolgárságot (Fotó: Fehér Rózsa)

Péterrévén még mindig sokan igénylik a magyar állampolgárságot (Fotó: Fehér Rózsa)

Dr. Rusz Radován konzul elmondása szerint 2011 óta a Szabadkai Főkonzulátuson több mint 104 ezren kérelmezték a visszahonosításukat, így most már meghaladja a százezret azoknak a száma, akik állampolgársági esküt tettek a Szabadkai Főkonzulátuson.
– Ebből a nagy számból adódóan a fő tevékenységünk mára a magyar állampolgárrá vált ügyfélkör adminisztratív értelemben vett “kiszolgálása” lett. Ez azt jelenti, hogy a munkánk nagy részét most már a magyar állampolgársággal kapcsolatos ügyek intézése, például az anyakönyvezés, a lakcímkártyával kapcsolatos ügyintézés, az útlevéligénylés teszi ki. A közeljövőben várhatóan lehetőség lesz a személyi igazolványok igénylésére is, tehát a jövő év folyamán valószínűleg az erre vonatkozó kérelmeket is át tudjuk majd venni – jelentette ki dr. Rusz Radován konzul.
Kinka Erzsébet, a Vajdaségi Magyar Szövetség péterrévei szervezetének az elnöke elmondta: az utóbbi időben nem csak a falubeliek élnek a kihelyezett konzuli fogadónapok lehetőségével, hanem messzebbről – Vajszkáról, Csókáról, Újvidékről – is érkeznek ügyfelek Péterrévére, ahol a kettős állampolgárság iránti érdeklődés továbbra sem lankad.