2024. április 18., csütörtök

Januártól használatban az innovatív gyógyszerek

Az orvosságokat a gyermekgyógyászatban, a hematológián, az onkológián és a szervátültetésnél alkalmazzák majd

Várhatóan a következő év elején érkezik meg a szerbiai gyógyszertárakba az a 23 gyógyszer, amely innovatív gyógyszernek számít, és amelyet a gyermekgyógyászatban, a hematológián, az onkológián, illetve a szervátültetésnél alkalmazott kezeléseknél használnak majd.

A Köztársasági Egészségbiztosítási Alap 11 gyógyszeripari vállalattal ír alá szerződést 18 innovatív gyógyszerről, ami után további 5, a gyermekgyógyászatban használatos gyógyszer kerül az úgynevezett pozitív listára. A szerződések aláírását követően a Központi Gyógyszerbizottságnak, a biztosítási alap igazgatóbizottságának, az egészségügyi minisztériumnak és a kormánynak is jóvá kell hagynia, hogy kiírhassák a pályázatot az adott gyógyszerek beszerzésére.

Verica Lazićnak, a Köztársasági Egészségbiztosítási Alap megbízott igazgatójának az elvárásai szerint a szükséges procedúra az év végéig lezárul, hogy a jövő év elején az adott gyógyszerek megtalálhatók lehessenek a kórházakban és a gyógyszertárakban is.

Az innovatív gyógyszerek bevezetése után a gyerekek például a pulmonális artériás hypertonia (magas tüdővérnyomás), valamint a vérátömlesztés során krónikus vastúlterheléskor új terápiát kapnak, és a lassú növekedésre is elérhetővé válik a gyógyszer.

A szervátültetés utáni kezelésnél négy új gyógyszert alkalmaznak majd, elsősorban a gombás megbetegedés és más fertőzések megelőzésére, illetve megfékezésére. Eddig nálunk nem volt kapható gyógyszer a Hodgkin-limfómára, myelofibrosisra (a csontvelő rostos elfajulására), és a trombocitopéniára (alacsony vérlemezkeszámra), jövőre már lesz. Ugyanakkor a melanóma, a májrák, a petefészekrák és a prosztatarák kezelésénél is innovatív gyógyszereket alkalmaznak majd.

Az elmúlt öt évben nem került innovatív gyógyszer a pozitív listára. Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter szerint a szakemberek döntötték el, mely gyógyszerekkel bővüljön a pozitív lista, és ezúttal a gyerekek, a fiatalok és a rákbetegek kaptak nagyobb figyelmet. Hozzátette, a szakértők fogják meghatározni az innovatív gyógyszerek bevezetésének dinamikáját is, ennek megvalósulása az elkövetkező négy évben várható.

A 23 teljesen új, levédett gyógyszer bevezetése az egészségbiztosítási alapnak 996,5 millió dinárjába kerül. Ezek a gyógyszerek olyan aktív összetevőket tartalmaznak, amelyeket eddig nem használtak a gyógyászatban.