2024. április 18., csütörtök

Nikolić még nem döntötte el, hogy indul-e az elnökválasztáson

Az államfő büszke az eddig elért eredményeire

Tomislav Nikolić államfő még nem döntötte el, hogy jelölteti-e magát a jövő évben esedékes elnökválasztáson.

Az elnök azonban úgy véli, hogy amennyiben erre sor kerül, akkor értelemszerűen a Szerb Haladó Párt jelöltjeként indulna a megmérettetésen.

Nikolić úgy fogalmazott, hogy a kampány idején nyilatkozik majd arról, hogy indul-e az elnökválasztáson.

Az államfő kiemelte, hogy büszke azokra az eredményekre, amelyeket az elnöki mandátuma alatt eddig sikerült elérnie, annak ellenére, hogy az ellenzék biztosan talál majd kivetnivalót eddigi munkájában.

Hozzáfűzte még, hogy a jelenlegi ellenzék láthatóan megosztott, mivel annak egyik része a keleti, míg a másik része a nyugati politikát részesíti előnyben.

Az államfő eddigi tevékenysége kapcsán azt nyilatkozta még, hogy a keleti és a nyugati politikát sikeresen sikerült ötvöznie a szerbiai politikai színtéren, amelynek köszönhetően az ország sok új barátra tett szert.