2024. április 19., péntek

Háromszázból tizennyolc

Szinte már lerágott csontnak lehet nevezni azokat a témákat, amelyekkel az ország legfelsőbb vezetői egy–másfél évvel ezelőtt foglalkoztak, különféle ígéreteket is tettek a helyzet javítása érdekében, de azóta jóformán semmi, vagy csak alig valami történt.

Minden bizonnyal még sokan emlékeznek a villanygazdaság korábbi igazgatójának a nyilatkozatára, miszerint záros határidőn belül megfelezi a vállalatban az igazgatók száma. Szerinte ugyanis hatszáz helyett háromszáz felső vezető is elegendő lesz. Akkor a kormány maradéktalan támogatásáról biztosította az erre vonatkozó tervek valóra váltását illetően, azt azonban nem tudta megbocsátani neki, hogy néhány méregdrága luxusautót vásárolt. Természetesen nem saját zsebből, hanem a vállalat számlájára és részére. Nos, ezért mennie kellett. Az eredeti célkitűzését azonban senki sem vitatta el, tehát a nyilvánosság joggal várta, hogy mikor menesztik az igazgatók felét.

Azóta eltelt több mint egy esztendő, de a „lefejezésből” alig lett valami. Tény, hogy tizennyolcan megváltak a kényelmes foteloktól, de arra vonatkozóan, hogy mi módon távoztak, a villanygazdaság egy szót sem közölt. Talán nyugdíjba vonultak? Vagy azóta valamelyik, a helyén maradt igazgató tanácsadójaként húzzák a régi fizetésüket? Nem tudni.

Az eredeti elképzelés végrehajtásával meglehetősen nagy összeget lehetett volna megspórolni, hiszen közismert tény, hogy a villanygazdaságban igen magasak a fizetések. Összegük kevés híján két szerbiai átlagbért tesznek ki. Ebből nem nehéz kikövetkeztetni, hogy az igazgatók keresete sem kimondottan szociális segély szintű!

Takarékossági szempontból azonban nem ez az egyetlen megoldatlan probléma. Az évek folyamán ugyanis a mindenkori hatalmi pártok elsősorban a villanygazdaságban igyekeztek elhelyezni az embereiket. Az is szembetűnő, hogy csak igen kevés pártkatona vette kezébe a csavarhúzót, vagy kötötte derekára a biztonsági övet. Szinte mindannyian az adminisztrációban kértek és kaptak munkahelyet. Azt igazán nem lehet állítani, hogy munkát is, hiszen ma már szinte egymásba ér a kinevezésük. Annál inkább busás fizetést, s végeredményben ez is volt a céljuk. Komoly szakemberek számítása szerint jelenleg a létszámon felüliek száma 5–10 ezer személy. Tőlük kellene tehát megszabadulni ahhoz, hogy az ország legnagyobb, de mindenképpen legnépesebb vállalatának vezetői nyugodt lelkiismerettel elmondhassák, hogy komoly előrelépést tettek az észszerű gazdálkodáshoz vezető úton.

Az is logikus, hogy a hatalmas embertömeg fizetésére valahonnan el kellett vonni a pénzt. Ez elsősorban a műszaki fejlesztés rovására történt, aminek következményeként folyamatosan növekszik az áramszolgáltatással kapcsolatos veszteség. Az sem kétséges, hogy a lakosság, de főképp az állam felügyelete alatt álló vállalatok bődületes összegekkel tartoznak, de ennek ellenére sem kapcsolták ki náluk az áramot. Ez azonban már a politika kusza világába vezet. Pedig a nemzetközi pénzintézmények már jó ideje követelik a kormánytól, hogy az átszervezés alatt álló vállalatokat vagy állítsa talpra, vagy zárja be, mert közvetlen és főleg közvetett úton hatalmas összeget vonnak el az ország költségvetésétől.

A hangzatos ígéreteknél több azonban eddig nem történt, s a jelek szerint a következő időszakban sem várhatók gyökeres változások. Ez – esetleg – akár azt is jelentheti, hogy a még helyén levő 282 igazgató és több ezer felesleges irodista nyugodt lehet a (közel)jövőjét illetően.