2024. április 20., szombat

Világra jöttük után fejlődött ki a csecsemőknél a zikaszindróma

Normális fejkörmérettel született 13 csecsemőnél veleszületett zikaszindrómát diagnosztizáltak Brazíliában, az agyról készült röntgenfelvételek kiterjedt deformáltságot, gyulladást és csökkent agytérfogatot mutatnak - közölték kedden kutatók.

A 13 csecsemő közül 11 esetében kisfejűség fejlődött ki néhány hónappal a világra jöttük után.

Ez az első alkalom, hogy a szakemberek születési rendellenességet diagnosztizáltak olyan csecsemőknél, akiknek édesanyja zikalázon esett át a várandósság idején, de az újszülött normális fejkörmérettel jött világra. A kutatók aggodalmuknak adtak hangot amiatt, hogy szúnyog által terjesztett zikavírus-fertőzés magzatra gyakorolt hatásának léteznek rejtett oldalai.

Az amerikai járványügyi központ (CDC) heti hivatalos jelentésében megjelent tanulmányt a brazíliai Recifében és Fortalezában dolgozó kutatócsoportok tették közzé.

A csecsemők közül 11 még normális, de kicsi fejmérettel született, ezért világra jöttük után kis idővel újabb vizsgálatokat rendeltek el náluk. Két másik társuk teljesen normális fejkörmérettel született, és fejlődési zavarok miatt 5-7 hónap múlva újravizsgálták őket.

A gyerekek tünetei között 10 kicsinél nyelési zavarokat észleltek, hétnek epilepsziája volt, öt ingerlékenységet mutatott, kilenc nem tudta önerőből mozgatni a fejét, valamennyinél magas vérnyomást és igen merev izomtónust jegyeztek fel.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) illetékesei kedden újságíróknak elmondták: az a tény, hogy a gyermekek normális fejmérettel születnek és később fejlődik ki náluk a kisfejűség, azt bizonyítja, hogy a veleszületett zikavírus-szindróma definíciója egyre jobban szélesedik. A WHO a szindrómán a zikalázzal kapcsolatos születési rendellenességeket érti.

Anthony Costello, a WHO szakértője elmondta, hogy Brazíliában 2100 gyermeknél diagnosztizálták a zikavírus okozta kisfejűséget. Hangoztatta, további ezer esettel számolnak még a szakemberek, ahogy az orvosok vizsgálják a gyanús eseteket.

A WHO pénteken oldotta fel a zikavírus terjedése miatt február elsején kihirdetett globális egészségügyi vészhelyzetet, ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a zikaláz és szövődményei továbbra is komoly, hosszú távú problémát jelentenek. "A zikaláz és a vele járó szövődmények továbbra is komoly és tartós közegészségügyi problémát jelentenek, ezért hatékony intézkedésekre van szükség" - közölte a szervezet.Peter Salama, a WHO rendkívüli egészségügyi programjának igazgatója kifejtette genfi sajtótájékoztatóján, hogy a szervezet nem "minősítette le" a zikavírus jelentette veszélyt, csupán arról van szó, hogy a betegség elleni harcot hosszabb távú program keretében folytatja, azt üzenve ezzel, hogy a zikavírus továbbra is "jelen van", és a WHO sem tétlenkedik.

Az eredetileg Afrikából származó zikavírust szúnyogok terjesztik. Az enyhe influenzához hasonló tüneteket okozó zikaláz kóros idegrendszeri elváltozást, mikrokefáliát (kisfejűséget) okoz a magzatoknál, ezért a várandós nőkre különösen veszélyes. A vírus Guillain-Barre-szindrómaként ismert idegrendszeri betegség kialakulásáért is okolható. Jelenleg nincs semmilyen gyógymódja a zikaláznak, amely sokszor - ötből négy esetben - semmilyen tüneteket sem okoz, észrevétlen marad. Eddig 28 országban regisztráltak mikrokefáliás eseteket és 19-ben Guillain-Barre-szindrómás betegeket. A WHO szerint a zikalázat szezonális betegségnek kell tekinteni, más, ugyancsak szúnyogok terjesztette betegségekhez hasonlóan.