2024. április 19., péntek

Harminc falusi ház a menekülteknek

A kilencvenes évek háborúi elől menekülők lakhatási kérdése oldódhat meg hamarosan

Összesen 330 ezer euró vissza nem térítendő támogatást kap Szabadka, amelyből a tervek szerint harminc falusi házat vásárolnak majd azoknak a menekülteknek, akik a kilencvenes évek háborúi elől menekültek ide, az észak-vajdasági városba. A támogatásról szóló szerződést tegnap írta alá Bogdan Laban, Szabadka polgármestere és Vladimir Cucić, a Menekültügyi Főbiztosság vezetője.

Különleges eseménynek nevezte Bogdan Laban a szerződés aláírását a tegnapi sajtótájékoztatón. Kiemelte, a 330 ezer euró értékű, vissza nem térítendő támogatást azok a családok kapják, akik a kilencvenes évek háborúiban menekültek el, és Szabadkán találtak otthonra, azonban azóta is nagyon szegény és nehéz körülmények között élnek.

(Fotó: Gergely Árpád)

(Fotó: Gergely Árpád)

– Terveink szerint ebből az összegből harminc család részesül, ennyi falusi házat és építőanyagot tudunk vásárolni a támogatásból. A város a köztársaság támogatásával a jövőben is mindent megtesz majd a menekültek lakhatási körülményeinek jobbá tételéért – mondta Bogdan Laban polgármester. Hozzátette, mindenki pályázhat, a pénzből pedig azok részesülnek, akik a legrosszabb körülmények között élnek. A hónap végéig megalakul egy bizottság, amely aztán december folyamán kiírja a pályázatot.

Vladimir Cucić, a menekültügyi főbiztosság vezetője kiemelte, azoknak a menekülteknek, akiket most segít az állam, egyedi a helyzete, hiszen ezek az emberek két évtizede a szomszédaink, egy városban élnek velük, mégsem lehetett lakcímük, s azért havonta tízezer dinárt is kellett fizetniük.

– Nagy dolog ez ezeknek az embereknek az életében, hiszen több évtized után végre lehet saját címük a személyi igazolványukban, s végre kitehetik majd a postaládát a kapura. Eddig 84 millió eurónyi összegből csaknem 11 ezer család lakhatási kérdését oldjuk meg Szerbia-szerte. Ez egy olyan program, amely Szerbiának nem kerül pénzbe, hiszen támogatással valósul meg, mégis nagyon aktívan részt vesz a megvalósításban – mondta Cucić.

A sajtótájékoztatót megelőzően a város sajtószolgálata több alkalommal figyelmeztette a jelen lévő újságírókat, hogy a nyilatkozatokat követően nem lehet kérdéseket feltenni. Így nem tudhattuk meg, hogy a támogatás pontosan kitől érkezik Szerbiának (a korábbi nyilatkozatokból viszont arra lehet következtetni, hogy egy nagy regionális projektről van szó, amelyet a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank támogat), ahogyan azt a kérdést sem tudtuk feltenni a polgármesternek, hogy mely falvakban szeretnének majd házakat vásárolni a támogatásból.