2024. március 30., szombat
HÉTTORONY FESZTIVÁL

A szakrális építészetről

Makovecz Imrét az egyik legismertebb magyarként tartják számon, és a tárlat, amelyben az építészetét mutatják be, számos európai nagyvárosban vendégszerepelt. Tisztelői halálának évében, 2011-ben elindították a Héttorony fesztivált, amelyre tehát immár ötödik alkalommal kerül sor, és amelynek keretein belül minden év novemberében több helyszínen szerveznek kulturális/tudományos előadásokat, kiállításokat, szakmai beszélgetéseket, illetve koncerteket, a figyelmet a zene és az építészet kapcsolatára irányítva. Ezen rendezvények helyszíne általában egy-egy Makovecz által készített épület Magyarországon, illetve azon kívül, és utolsó rendezvényére hagyományosan november 20-án, az építész születésnapján kerül sor a Pesti Vigadóban.

Az idei fesztivál nyolcadik állomásaként Topolya Község Múzeumában Csernyus Lőrinc tartott előadást, valamint a Tóth Viktor – Road Six Sax adott koncertet. A rendezvényen Horváth László, a Fonó Budai zeneház vezetője, a fesztivál koordinátora köszöntötte az egybegyűlteket, aki elmondta, hogy a fesztiválnak küldetése bemutatni olyan értékeket, amelyek az adott régióba nehezebben jutnak el.

Csernyus előadása a Makovecz Imre szakrális építészete címet viselte. Csernyus elmondta, elsőéves egyetemista korában ismerkedett meg az építésszel, akinek az egyetem elvégzése után munkatársa lett, és akivel élete végéig szoros baráti kapcsolatot is ápolt, hisz Makovecz arra is figyelt, hogy legyenek tanítványai. A szakrális építészet Makovecz elképzelései szerint nem csupán az egyházi helyeket, épületeket foglalja magában, hanem mindenhol megtalálhatjuk ezeket a dolgokat, akár egy családi házban is, mint ahogyan az őseink számára a jurta is egy szakrális hely volt, mint ahogy egy tanítványa mondta: Makovecz Imre ha házat tervez, abból mindig templom lesz. Az építész egyik írásában így fogalmaz: Kezdetektől azt az egy épületet szerettem volna megépíteni, amely az emberiség kezdete előtt már állt a világban, a kezdetek világában, mint sugárzó, valóságos kép, az igazi otthon, az Aranykor eleven Háza. Makovecz elképzelései szerint az építész feladata, hogy összekösse az eget és a földet. Csernyus emellett azt is elmondta, hogy a Makovecz hagyatékát gondozó alapítvány célul tűzte ki, hogy megvalósítsa azokat az épületeket, amelyek az építész életében nem készülhettek el, de a tervek, rajzok megvannak hozzá. Ezek között szerepel egy rajz, amelyet Újvidékre álmodott meg a tervező, és amely a második világháború magyar ártatlan áldozatainak állítana emléket.

Az előadást követően a négy szaxofonosból álló Tóth Viktor – Road Six Sax tartotta meg jazzes, folkzenével tarkított koncertjét.