2024. április 20., szombat

Bohócok és számkivetettek

A Desiré fesztivál első előadása a Gogoland volt, majd pedig A te országod című produkciót tekinthette meg a közönség

Vasárnap este a Zombori Népszínház Gogoland című előadásával elkezdődött az idei Desiré fesztivál Szabadkán a Jadran színpadon. Tavaszi premierje után végre a szabadkai közönség is megtekinthette a produkciót, amelyet Herceg János művének motívumai alapján Urbán András rendezett. Nem a regény dramatizációjáról van szó. Az előadás elején már kiderül, hogy a közvetlen valóságunkkal, a vajdasági léttel foglalkozik, de a színészektől azt is megtudhatja a közönség, ki volt Herceg János. Az előadás folyamán Gogoland negatív utópiájú világa tárul elénk, de ráismerhetünk a hétköznapi életünket megkeserítő bosszúságokra is, mindeközben pedig hangsúlyos szerepet kap kulturális életünk siralmas helyzete. A színészeket bohócoknak öltözve láthatjuk a színpadon, de senki se számítson vidám lufifújókra, ezek a bohócok ugyanis leginkább keserűséget, szomorúságot és dühöt sugároznak. Az előadásba a közönséget is bevonják. Felsorolják, milyennek látja a közönség a színészeket, majd pedig ezt megfordítják, és arra késztetik a nézőket, hogy ezúttal nézzenek egy kicsit önmagukba, és a szemükbe fröcskölik mindazt, amit a közönségről gondolnak. A Gogoland egy merész előadás és erőteljes kezdése a fesztiválnak. A produkciót élő zene jellemzi, a zeneszerző Irena Popović. A darab készítése során felhasználásra kerültek történelmi dokumentumok, Filippo Tommaso Marinetti Futurista kiáltványa, és a résztvevők által írt szövegek is, a dramaturg Gyarmati Kata volt. A díszletterv szintén Urbán András-, míg a jelmezterv Marina Sremac munkája.

A Desiré első napja a Kosztolányi Dezső Színházban folytatódott, ahol a közönség a budapesti Forte Társulat és a Trafó Kortárs Művészetek Háza produkcióját A te országod című előadást láthatta Horváth Csaba rendezésében. Az előadást Tar Sándor novelláiból Keresztury Tibor írta és alkalmazta színpadra. A te országod azokról szól, akikre általában senki sem figyel, a történelem számkivetettjeiről, a társadalom peremére szorított kisemberekről, egyszerű melósokról, akik egész életükben a szocializmus jegyében dolgoztak, megbetegedtek, belerokkantak a munkába és a rendszerváltás után maguk maradtak. Az előadás érdekessége, hogy a szöveg és a mozgás egyformán fontos szerepet kap. A színészek megrázó történetet mesélnek el, nemcsak szavakkal, hanem a testek játékával, tánccal, hangokkal és zenével is. A Desiré első napján tehát két különleges előadást láthattunk, mindkettőn telt ház volt, a közönség többször is visszatapsolta a színészeket.