2024. április 19., péntek

A VI. Szűcs Imre Gyermekversmondó Verseny győztesei

Szombaton tartották meg Udvarnokon a VI. Szűcs Imre Gyermekversmondó versenyt. A rendezvényt lapunk, a Jó Pajtás szerkesztősége a Magyar Szó Kft., a Forum Könyvkiadó intézet, a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete, a tordai Petőfi Sándor MME, a begaszentgyörgyi önkormányzat, az udvarnoki Szűcs Imre Magyar Oktatást és Művelődést Fejlesztő Társulat és az Atlantis Könyvkiadó támogatásával szervezte.

A 25 évvel ezelőtt elhunyt gyermekvers-költőnkről elnevezett vetélkedőn négy korcsoportban versenyzett a 28 általános iskolás gyermek. A versmondók teljesítményét háromtagú zsűri, Molnár Krekity Olga, Kovács Jolánka és Kormos Irén értékelte.

A díjazottak

A díjazottak

Az első korcsoportban (1. és 2. osztály) Szabó Elina zentagunarasi másodikos tanuló győzött, két második helyezett volt, Barna Léda muzslyai másodikos és Szép Benedek temerini másodikos diák, harmadik helyen pedig Csévári Nina temerini másodikos végzett.

A második korcsoportban (3. és 4. osztály) az első helyet Horváth Kata szabadkai negyedikes tanuló szerezte meg, másodikak lettek Kiss Roland magyarcsernyei negyedikes és Kiskomáromi Zsolna óbecsei negyedikes diák, míg a harmadik helyen Alács Varró Emese pacséri harmadikos végzett.

A harmadik korcsoport (5. és 6. osztály) első helyezettje Pásztor Dávid temerini ötödikes lett, második Kormányos Ákos muzslyai ötödikes, a harmadik helyen pedig Tóth Katarina temerini ötödikes végzett.

A negyedik korcsoport (7. és 8. osztály) győztesei: első helyezett Répási Nikoletta óbecsei hetedikes tanuló, második Juhász Emil magyarcsernyei nyolcadikos és a harmadik Asztalos Anasztázia muzslyai hetedikes diák.

Különdíjat kapott két zentagunarasi tanuló, a hatodikos Major Ferenc és a hetedikes Lukácsi Júlia. A verseny fődíját, a Szép Szó táborban való részvételt Pásztor Dávid temerini diák nyerte el. Ezenkívül Barna Léda, Horváth Kata, Kormányos Ákos, Tóth Katarina, Répási Nikoletta és Juhász Emil meghívást kaptak a Dudás Kálmán Nemzeti Vers- és Prózamondó Találkozóra.