2024. április 17., szerda

Vasárnap kezdődik a Desiré

Érdekfeszítő kísérőrendezvényekre is sor kerül a Kosztolányi Dezső Színház idei fesztiválján

A szabadkai Desiré Central Station nemzetközi regionális kortárs színházi fesztiválon az idén hét ország tizenöt produkcióját lehet majd megtekinteni. A fesztivál 20-áig tart. November 13-án, vasárnap 19 órától a Jadran színpadon a Zombori Népszínház Gogoland című előadása nyitja meg a rendezvényt. Az előadást Herceg János művének motívumai alapján Urbán András rendezte. Ezt követően 21 órától a Kosztolányi Dezső Színházban a Forte Társulat és a Trafó Kortárs Művészetek Háza koprodukciójában készült Tar Sándor–Keresztury Tibor: A te országod című előadást láthatjuk Horváth Csaba rendezésében. Hétfőn, 14-én, 19 órától a Jadran színpadon a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház adja elő a Kokan Mladenović rendezte Koldusoperát.

A fesztivál előtti utolsó sajtótájékoztatón Urbán András, a Kosztolányi Dezső Színház igazgatója szólt a szervezésről és a kísérőrendezvényekről:

– Talán az idén volt a legnehezebb megszervezni a fesztivált, habár a leggördülékenyebben működött a szervezőcsapat. Idén történt meg először, hogy szinte a reklámkampány elindítása előtt megindultak a jegyfoglalások. Nagy érdeklődés övezi a fesztivált, és ennek nagyon örülünk. Az összes jegy elkelt, de aki szeretné megnézni valamelyik előadást és még nem foglalt helyet, megéri megpróbálnia, mert igyekszünk lehetőséget találni, hogy az illető bejusson az előadásra. Előfordulhat az is, hogy megüresedik egy szék. A műsort korábban ismertettük, ezúttal a kísérőrendezvényekre hívnánk fel a figyelmet. Az idén is lesz Desiré akadémia. A Kortárs Galériában hétfőn 17 órai kezdettel Irena Popović zeneszerzővel Kokan Mladenović rendező beszélget, szerdán pedig ugyancsak 17 órától Perovics Zoltán rendezővel, a Metanoia Artopédia színház vezetőjével, Mikola Gyöngyi kritikus, irodalomtörténész. A Desiré akadémia keretében egy mozgás- és táncműhelymunka is megvalósul, amelyre szerdán és csütörtökön kerül sor a Népkör MMK-ban. A műhelymunkát Várnagy Kristóf táncos, a Frenák Pál Társulat tagja vezeti. Az érdeklődők az info@kosztolanyi.org elektronikus címen, vagy a 065-543-3203-as telefonszámon jelentkezhetnek. A Desiré akadémia jövő szombaton, 19-én folytatódik a Kortárs Galériába 17 órakor, a vendég Schilling Árpád rendező lesz. A fesztivál záróprogramja is nagyon érdekesnek ígérkezik, 20-án 22 órától, tehát a fesztivál utolsó Grace című produkciója után a Nyári Mozi Színházi Közösség projektumára kerül sor, Lifkoptikum címmel, amelyet Döbrei Dénes rendez. A program Lifka Sándorhoz kötődik, a Lifka-szobornál kezdődik, majd közösen vonulunk át a városon a vasútállomásig, ahol a záróbuli a vasútállomás egykori restijében fog lezajlani. Ebben az akcióba részt vesznek az Újvidéki Művészeti Akadémia színésznövendékei, az Újvidéki Egyetem építész szakos hallgatói, valamint a Szabadkai Zeneiskola diákjai és tanárai. Egyébként a fesztivál idején mindennap lesz fesztiválparti és barátkozás, a Cortexben, a Morenóban vagy a Klein House-ban – ismertette Urbán András.

A Desiré fesztivál fő támogatója Szabadka város és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. Támogatók a Magyar Nemzeti Tanács, a Tartományi Kulturális és Tájékoztatási Titkárság, valamint a Nemzeti Kulturális Alap.