A szakrális tér címmel Szűgyi Ferenc néprajzkutató tartott ismeretterjesztő előadást az Éld az életed! Egyesület Életmód egy órában c. sorozatának keretein belül kedden délután a Zentai Alkotóházban. Az előadás folyamán általánosságban is hallhattunk a szakrális helyekről a világban, azok mibenlétéről, jelentőségéről, kialakulásuk módjáról, hatásukról a vallásra és a társadalomra – ugyanakkor konkrét zentai és Zenta-környéki példákat is felsorolt az előadó.
Szakrális az, ami kizökkent bennünket a „szürke realitásból”, a mindennapok profán cselekménysorából, a napi robotból és rutinból – ez is egy megfogalmazása lehet a szakralitás „praktikus” lényegének. Amikor magunkat, a lelkünket, a családot helyezzük előtérbe. Korunkban látszólag nincs erre szükség, mondja az előadó, autonóm személyiségek alakulnak ki, látszólag nincs szükségük a közösségi megerősítésre, ezért szorul a vallás is háttérbe – viszont az ember valójában mindig is rászorult a közösségére, nincs ez másképp ma sem (ahogyan Mircea Eliade román vallástörténész, filozófus és író szavait idézve is kiderült az est folyamán).
Szűgyi először is a szent megnyilvánulásáról mesélt, például a feszületről, mely többlettartalmat közvetít, hiszen saját vallásunkra, hitünkre asszociálunk róla. Persze más vallásokra, mítoszokra is gondolhatunk, olyan tárgyiasult dolgokra, mint például a világfa vagy a templom. A „Világ középpontjára” is – ahol is egy-egy szent hely megtöri a profán világ homogenitását, és összekapcsol mindazzal, ami „lent” és ami „fent” van. Kétirányú folyamatként írja le a jelenséget: a vallás hatással van a környezetre – pl. templomok építése által –, de a környezet is a vallásra – pl. attól is függhet egy vallás „logikája”, hogy nagy esőzések jellemzőek-e a helyre, ahol az kialakult, vagy sivatagos a terület.
Szó esett még a népvándorlások vallás- és térmódosító hatásairól, a szakrális építészet jellemzőiről, a helynévtípusokról, a búcsújárások és zarándokhelyek környezetalakító és közösségformáló szerepéről, a szakrális térhez szorosan kapcsolódó szakrális időről etc. Mivel a téma hatalmas, minden kis részletéről külön értekezést lehetne tartani, az idő viszont szűkös, ezért cseppet darabosnak tűnt ugyan az előadás – hogy mindenről elhangozzék néhány mondat –, ugyanakkor igencsak gondolatébresztőnek bizonyult, mivel a végén tartalmas és tanulságos beszélgetés alakult ki az előadó és a nézők között. Ennél fontosabb hatása pedig, hogy elültesse a „magvakat” a lelkekben, egyetlen előadásnak sem lehet, azt hiszem.
