2024. március 29., péntek
FEKETETÓ

Lebontják a szövetkezet épületét

Feketetón bontásra van ítélve a főutcán található egykori földműves-szövetkezet épülete, amelynek tűzfala még januárban rádőlt a JNH 39-es szám alatti szomszédos ház tetejére, és súlyosan megrongálta.

Fotó: Gergely Árpád

Fotó: Gergely Árpád

Révész Imre nyugdíjas házának teteje beszakadt, több horogfa is eltört. A beázás a sérült épület állagának a gyors romlását okozta. Nyolc hónapig kilincseltek a csókai önkormányzatnál, mire panaszuk meghallgatásra talált, és a közelmúltban az önkormányzat kezdeményezésére szakértői véleményt kértek a bontás megindítására és a károk elhárítására.

Az évek óta gazdátlanul álló, szebb napokat is látott, egykor kocsmaként működő szövetkezeti épületet állítólag nem érdemes felújítani, teljesen le kell bontani a sarkon álló nagy téglaépületet. Az utcáról szemlélve szinte sértetlennek látszik az épület, a vége dőlt rá Révészék házára. A becslések szerint csak a bontás költségei elérik az egymillió dinárt. Mivel állami tulajdonban lévő épületről van szó, a költségeket a Mezőgazdasági Minisztérium vállalta. A csókai önkormányzat közbeszerzési pályázat útján végezteti el a munkát, aminek a lefolytatása időbe telik, de várható, hogy november közepén végre megkezdik a szövetkezet épületének a bontását. A bontási anyagból felhasználható horogfákkal és cseréppel javítják ki Révészék házának súlyosan sérült tetőszerkezetét.