2024. március 28., csütörtök

Öt százalékos béremelés

Az általános és középiskolákban dolgozók hatszázalékos emelésre számíthatnak

Az egészségügyi dolgozók, a kulturális intézményekben, igazságügyben, a katonaságnál és a rendőrségben dolgozók öt százalékos béremelésre számíthatnak, erősítette meg Dušan Vujović pénzügyminiszter a Nemzetközi Valutaalap küldöttségvezetőjével közösen megtartott sajtótájékoztatón.

Ugyanekkora béremelésre számíthatnak a felsőoktatási intézményekben dolgozók, míg az általános és a középiskolák alkalmazottai járnak a legjobban, ők hatszázalékos emelésben részesülnek.

A nyugdíjakat 1,5 százalékkal növelik. A nyugdíjasok emellett egyszeri segélyre is számíthatnak, feltehetőleg december első napjaiban. A pénzügyminiszter egyelőre nem kívánta megerősíteni, hogy mekkora összegben fizetnek ki segélyt a nyugdíjasoknak, állítólag a következő két napban döntenek a pontos összegről. Korábban 6 ezer, vagy 7 ezer dinárról volt szó.