2024. május 9., csütörtök

Szűrt vizet ihatnak a magyarkanizsaiak

Összefogással jutottak az arzénmentesítő berendezéshez

Tegnap délelőtt helyezték üzembe és adták át hivatalosan is azt a víztisztító berendezést, amelyet Budapestről kapott a magyarkanizsai önkormányzat. A legmegfelelőbb helyet választották az elhelyezésére, mégpedig a Magyarkanizsai Egészségházat, hogy mindenki számára hozzáférhető legyen a szűrt víz. Az AsMET nevű, japán technológia alapján készült úttörő gyártmány kiszűri a vízből elsősorban az arzént, de minden más káros anyagot is, ami esetlegesen fellelhető ivóvizünkben.

Vízkóstolás a víztisztító átadásán (Puskás Károly felvétele)

Vízkóstolás a víztisztító átadásán (Puskás Károly felvétele)

A mintegy kétezer euró értékű víztisztító a gyártó vállalat mellett az önkormányzat, a Tisza Menti Vízművek és a budapesti Certop International Holding magyarkanizsai leányvállalatának összefogásával jutott el ide és léphetett működésbe.

A donátor, a budapesti székhelyű S-Metalltech 98 Kft. ügyvezető igazgatója, Szalay András reményét fejezte ki, hogy sikerül még számos együttműködést létrehozni Vajdasággal.

– Egy évvel ezelőtt rendezték Újvidéken az energetikai és beruházási javak nemzetközi kiállítását, ahol mi is részt vettünk egy saját fejlesztésű és gyártású arzénmentesítő berendezéssel. Itt két fontos találkozásban volt részünk: az Újvidéki Egyetem professzorával, Božo Dalmacijával alakítottunk ki együttműködést, megmutattuk a technológiánkat, adtunk neki egy tesztberendezést, amit ő hónapokon át használt Temerinben, és nagyon jó szakmai véleményt alkotott róla. A másik, hogy találkoztunk Sándor Tibor úrral, a Certop vezérigazgatójával, aki javasolta a berendezést a szélesebb közönség és a döntéshozók elé vinni. Ő hozta létre azt a találkozót, ahol a vízművek vezetői, szakemberek jelentek meg, akikkel most ismertettük a technológiánk részleteit, kitértünk a gazdasági előnyeire is. Mi azt valljuk, hogy nem grandiózus terveket kell készíteni, hanem a meglevő vízhálózatokra, ahol az arzén okozhat problémát, adapterként kell csatlakoztatni a mi, viszonylag olcsó, egyszerű, vegyszermentesen működő berendezésünket. Az a célunk, hogy szakmai kapcsolatokat létesítsünk Vajdaság szakembereivel, és azokból gazdasági együttműködés is kinőhessen.

A berendezés működési alapelve szerint egy abszorbenst készítenek három komponensből, amelyből granulátum lesz, ami a rajta átfolyó víznek semmilyen paraméterét nem változtatja meg, csak az arzént köti meg, mint egy mágnes.

Gyólay Karolina, az egészségház megbízott igazgatónője örömmel konstatálta, hogy éppen Magyarkanizsára jutott a berendezés:

– Az adományozó a készüléket az önkormányzatnak ajánlotta föl, amelynek vezetősége úgy látta jónak, ha az egészségházban kap helyet a berendezés, hiszen mi az egészséget védjük, mi sem természetesebb, hogy itt lett ez a pult megnyitva, ide bárki bejöhet, és használhatja a tisztított vizet, sőt haza is vihet belőle, ha akar. Nagyon örülünk a donációnak, annál is inkább, mert az első közintézmény vagyunk, ahol ilyen berendezést felszereltek, ráadásul ingyen – mondta el az igazgatónő.