2024. március 29., péntek
RÖPLABDA

Nyert a kampány, ment az elnök

Azt követően, hogy 2015 októberében Aleksandar Boričićet, a Szerbiai Röplabdaszövetség addigi elnökét megválasztották a sportág európai testülete első emberének, helyére az idén májusban Nenad Golijanin, az addigi alelnök került. Akkor senki sem gondolta, hogy a pozícióban csak fél évet marad, hisz azt rebesgették, hogy ő úgysem dönt semmiről, csupán egy báb, melyet a volt elnök mozgat a kellő irányban. Annak is híre járt, hogy az új elnök valójában ideiglenes megoldás, amíg nem találnak a posztra egy megfelelő, a régi elnök szerint és nemzetközi viszonylatban is minden tekintetben elfogadható személyt. Akárhogyan is történt, Golijanin semmiképp sem érdemelte meg, hogy utolsó gazemberként menesszék, hisz ő semmit sem tett előzetes konzultációk nélkül vagy az aktuális politikai állásfoglalással ellentétben.

Történt, hogy október elején a Nemzetközi Röplabdaszövetség (FIVB) Buenos Aires-i kongresszusán Koszovót beválasztották a tagságba. Szerbiát Golijanin képviselte, aki a szavazáson tartózkodott. Csupán Spanyolország volt a felvétel ellen (nem Szerbia kedvéért, hanem saját érdekből), a többi tag Koszovóra szavazott. Egészen biztos, hogy Golijanin nem a saját feje után ment, másrészt nagyon is jól tudta, hogy létezik arról politikai döntés, hogy Szerbia nem akadályozza Koszovó felvételét a különböző sportszervezetekbe, és ennek megfelelően járt el korábban a szerb küldöttség akkor is, amikor Koszovó a NOB tagja lett. Egészen pontosan, Szerbia sehogyan sem akadályozhatta meg Koszovó tagságát a FIVB-ben, és a tartózkodás is voltaképpen passzív ellenvéleményként kezelhető. Mindezt nagyon jól tudták itthon is, ám az egészből vaskos botrányt fabrikáltak, hivatalosan pedig csak az nem hangzott el, hogy Golijanin hazaáruló. Érdekes, hogy a kampányt a vajdasági és a koszovói szövetség indította be. Itt Koszovó alatt az ottani szerbek külön szövetségét kell érteni. A rendkívüli közgyűlést össze is hívták, azon a 47 küldött közül 43 Golijanin leváltására szavazott, kettő tartózkodott, kettő pedig nem szavazott. Új elnök még nincs, kineveztek egy triumvirátust, amelyben a volt híres válogatotté, Vladimir Grbićé a leghangzatosabb név, és amely belátható időn belül végigcsinálja a választási folyamatot.

A legfurcsább, hogy az esettel kapcsolatban hivatalos helyről, például a régi elnök Boričićtól, a sportminisztertől és egyéb politikai hatalmi központból egyetlen szó sem hangzott el. Végeredményben nem Golijaninért kár, ő egy gazdag üzletembernek számít, és semmi szüksége az elnöki posztra, noha egész életét a röplabdában töltötte. És végül, de nem mellékesen, nagy meglepetés lesz, ha nem a fent említett Grbić kerül tisztségbe, aki már jelezte is, hogy megpályázza az elnöki posztot. Az egyetlen jó hír, hogy a röplabdának Golijanin sem ártott, és az őt követő új elnök sem fog.

Miért nem szavazott nemmel Golijanin?

A Szerbiai Röplabdaszövetség leváltott elnöke, Nenad Golijanin leváltása előtt a Danas napilapban és a rendkívüli közgyűlésen is elmondta, miért nem szavazott nemmel. A két nyilatkozatból a legfontosabb részeket ragadtuk ki, amelyek magyarázatul szolgálnak a tartózkodásra:

– Szerbia a szülőhazám, és mi, szerbek a szívünkben és a lelkünkben sosem fogjuk elismerni Koszovót. Ami a hazaszeretet és a szülőhazám iránti érzelmeimet illeti, azt nem egy ilyen vagy olyan módon történő szavazással kell bizonyítani, különösen nem olyan dolgok esetében, amelyek már régen túlhaladtak ezen. A tartózkodásom semmiféle bátorságot nem tartalmazott, hanem a gondolkodásomat tükrözte azzal kapcsolatban, hogy mik az igazi értékek az életben. Nem fogunk pályára lépni Koszovóban, ők sem jönnek majd Szerbiába, de a világban biztosan találkozunk majd, s normális emberek módjára kell majd viselkednünk, úgy, ahogy azt a sportolók között illik. A Buenos Aires-i ülésen azt mondtam, a Szerbiai Röplabdaszövetség nem fog Koszovó felvétele ellen szavazni, de támogatni sem fogja, hanem tartózkodik. Én képviseltem a szerb röplabdát, és én feleltem érte, valamint azért is, hogy úgy mutassam be a FIVB-nek, ahogy egy sportolóhoz méltó. A döntés magam hoztam meg, nem kellett hozzá más véleménye. Nem szegtem meg az OSS alapszabályzatát, mivel ez az én diszkréciós jogom.