2024. március 29., péntek

Egészségnap Zentán

A Nem Vagy Egyedül Tisza-menti Rákellenes Egyesület szombaton Zentán a Művelődési Ház kiállí- tó termében Egészségnapot tartott. A rendezvényt ötödik alkalommal szervezték meg, és ahogyan a korábbi években, ezúttal is számos olyan kiállí- tó jelent meg, aki egészséges ételeket, biokozmetikumokat készít és árul, továbbá olyanok is jelen voltak, akik táplálékkiegészítőket forgalmaznak, vagy valamilyen alternatív gyógymódokkal foglalkoznak.

Figyelemfelkeltő séta a mellrák elleni küzdelem hónapjában (Gergely Árpád)

Figyelemfelkeltő séta a mellrák elleni küzdelem hónapjában (Gergely Árpád)

Ceglédi Ida, a Nem Vagy Egyedül Tisza-menti Rákellenes Egyesület elnöke, az esemény fő szervezője lapunknak elmondta, hogy mivel október a mellrák elleni küzdelem hónapja, ekkor tartják rendezvényüket, és hogy igyekeznek mindig olyan előadókat meghívni, akik hasznos információkkal szolgálhatnak az érintetteknek. Ezúttal dr. Sípos Tibor szegedi orvos, természetgyógyász beszélt az alternatív gyógymódokról, valamint Heinrich Olga zentai pszichológus tartott csoportterápiát.

A fő szervező szerint Zentán kifejezett igény van egy ilyen jellegű rendezvényre, az előadá- sokra is mindig szép számban eljönnek, és az egyesület munká- jával kapcsolatban is sok pozitív visszajelzést kapnak.

Az Egészségnap végén a rendezvény résztvevői figyelemfelkeltő sétát tettek a városközpontban. A felvonulással arra igyekezték emlékeztetni a zentaiakat, hogy október a mellrák elleni küzdelem hónapja, és hogy a nők ne mulasszák el a szűrővizsgálatokat.