2024. március 29., péntek

Bővült a bejegyzett gazdaságok száma

Az állami támogatásokról Csókán a falugazdásztól kapható tájékoztató

Csóka községben idén öt százalékkal nőtt a bejegyzett magángazdaságok száma. Csókán Erdélyi Imre falugazdász, a helyi gazdákat tömörítő Reneszánsz Mezőgazdasági Termelők Egyesületének elnöke már a jövő évi műtrágya-támogatások feltételeire hívta föl a földművesek figyelmét.

– Április végéig végeztük az új mezőgazdasági termeléssel foglalkozó magángazdaságok bejegyzését, ezeknek a száma mintegy 5-6 százalékkal nőt tavalyhoz képest. Csókán a VMSZ irodájában minden munkanap kérhetnek tájékoztatót a földművesek a bejegyzésről és a különféle támogatások igényléséről, csak annyi a dolguk, hogy elhozzák a szükséges iratokat, a papírmunkát azután már mi végezzük. Akik idén szeptember végéig bejegyeztették a gazdaságukat, majd jövőre kaphatnak támogatást. Akit ezután veszünk nyilvántartásba, azoknak 2018-ig várniuk kell a támogatások folyósításának kezdetére. Már most időszerű beszélni a jövő évi műtrágya-támogatások feltételeiről. Idén szeptember végén lezárult a műtrágya-támogatások átadásának a határideje. Voltak, akik a vásárláskor kapott pénztárgépszámla fénymásolatát hozták be, viszont az eredeti számla szükséges az igényléshez. A műtrágya árából hektáronként 2000 dinár igényelhető vissza. Az év hátralévő részében, a november közepétől a jövő év szeptember végéig beszerzésre kerülő műtrágya számláit majd május elejétől kezdve lehet átadni egészen szeptember végéig. Az év végéig remélhetőleg megtörténnek a kifizetések – mondta Erdélyi Imre, majd hozzátette:

– A bejegyzett gazdaságok tulajdonosainak nagy része igyekezett gyarapítani földjeit, de az új parcellák után majd csak jövőre igényelhetnek támogatást. Ha a gazdaság növekedése október és december közé esik, az új földterületek után majd csak 2018-tól igényelhető a támogatás.