2024. március 29., péntek

Az állam kifizeti a Petrohemija adósságát

Átveszi az állam a pancsovai Petrohemija gyárkomplexum 100 millió eurós tartozását, hogy a vállalat stratégiai partnert találjon – nyilatkozta tegnap Aleksandar Vučić kormányfő.
– Jelen pillanatban a gyár számláján 50 millió euró van, de további segítségre lesz szüksége, hogy az év végéig rendezze az adósságait, melyek addigra mintegy 100 millió euróra nőnek majd – magyarázta a miniszterelnök.
Elmondta, sokkal nehezebb befektetőt találni, ha a vállalat veszteséges, vagyis amikor tartozásokkal küszködik.
– Tisztázni akarjuk a komplexum ügyeit, hogy lezárjuk a múltat, és hogy stratégiai partnert találjunk végre a gyárnak. Úgy gondolom, hogy ez be is fog következni, amint rendezzük a helyzetet – fejtette ki.
Végül megjegyezte, az állam nem először hoz áldozatot a pancsovai gyár érdekében, és ez most sem lesz másképpen.