2024. március 28., csütörtök

Tartományi támogatás a nemzeti tanácsoknak

Az idén hatvanmillió dinárral segíti a vajdasági kormány a kisebbségek érdekvédelmi önkormányzatait

A tartományi kormány legfontosabb feladatának, prioritásának számítanak és a vajdasági stabilitás megőrzésének az előfeltételét jelentik a nemzetiségek közötti jó viszonyok, melyek általánosabb értelemben Szerbia egészének mindennapjait meghatározzák, és egy megfelelőbb életminőséget szavatolnak – hangsúlyozta Igor Mirović tartományi kormányfő tegnap Újvidéken, a nemzeti tanácsoknak jóváhagyott közel 14 millió dináros tartományi támogatásról szóló szerződések aláírása során.

A nemzeti tanácsok képviselői a tartományi kormány épületében (Dávid Csilla felvétele)

A nemzeti tanácsok képviselői a tartományi kormány épületében (Dávid Csilla felvétele)

Úgy fogalmazott, hogy a vajdasági kormány nemzeti tanácsoknak utalt támogatása serkenti az imént említett stabilitást, hozzájárul a kisebbségek jogainak védelméhez és egy-egy közösség sajátos kultúrájának, oktatási rendszerének megőrzéséhez, előbbre viteléhez. Mirović közölte, a szombati – szerbiai és vajdasági kormány közötti újvidéki – együttes ülésen témaként szerepel a kisebbségi közösségek helyzete is, de meg fognak ezen az ülésen állapítani egy sajnálatos tényt: az idén a nemzeti tanácsoknak – nem a jelenlegi kormány hibájából – kevesebb pénz jutott, mint a korábbi években. A tartományi kormány elnöke hangsúlyozta: a kormány határozott szándéka a támogatási összegek visszaállítása a 2014/2015-ös szintre. Fontosnak minősítette olyan fejlesztési projektumok támogatását, amelyek hozzájárulnak egy-egy kisebbségi közösség identitásának a megőrzéséhez.

– Nem lesz könnyű feladatunk akkor, amikor vissza akarjuk állítani a nemzeti tanácsoknak szánt támogatások összegét a korábbi szintre. Nehéz lesz, mert számos más prioritás létezik, gondoljunk csak az egészségügyre, a betegellátás terén tervezett beruházásokra. Ennek ellenére a tartományi kormány a végsőkig kitart azon álláspontja mellett, mely szerint a kisebbségek helyzetének javítása előnyt élvez, és ennek érdekében megfelelő támogatás illeti meg a nemzeti tanácsaikat is – jelentette ki Mirović.

Fotó: Dávid Csilla

Fotó: Dávid Csilla

Nyilas Mihály tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkár véleménye szerint az új tartományi kormány politikája azonnal tetten érhető volt: támogatja a nemzeti közösségeket jogaik megvalósításában. Ezt kell szavatolnia a köztársasági kormány által elfogadott kisebbségi cselekvési tervnek is, mely előfeltételét jelentette az uniós csatlakozási tárgyalások 23. fejezete megnyitásának, tette hozzá, majd megállapította: mindent el kell követni azért, hogy alkalmazzák is az akcióterv előírásait. Maga is kitért a szombati együttes kormányülésre, melyen szó lesz a nemzeti közösségek prioritásainak finanszírozásáról, s melyen a tartományi kormány meg fogja erősíteni abbeli szándékát, hogy amit az idén lefaragtak a nemzeti tanácsoktól, azt jövőre már pótolják.

Összesen 13,8 millió dinárt tesz ki a tegnap aláírt szerződésekben szereplő összeg, az idén – a költségvetés módosítását követően – 60 millió dinárral támogatja a tartományi kormány a nemzeti tanácsok munkáját. A Magyar Nemzeti Tanács most 5,5 millió dinárt kapott, ebből 4,4 milliót működési költségeinek fedezésére, 1,1 milliót pedig fejlesztési kiadásokra fordít. Az MNT tartományi kormánytól kapott idei támogatása így 23,5 millió dinárt jelent, ez valamivel kevesebb, mint 2015-ben, amikor 25,5 millió dinárt tudhatott magáénak.

A fenti adatokat már Hajnal Jenőtől, az MNT elnökétől tudtuk meg, aki nyilatkozata során mégis fontosnak nevezte, hogy a költségvetés módosítása révén a 2016-os összeg közelít a 2015-ös támogatáshoz. A tartományi dotáció csökkenése, mint mondta, már tavaly is a kultúrát, tájékoztatást, oktatást érintő programok valamivel kisebb mértékű segítését jelentette, ezért fontos, hogy a támogatás értéke elérje a korábbi szintet.

– Bízunk benne, hogy a nemzeti tanácsokról szóló törvény módosításával ezek a testületek egy kiszámítható, biztosnak nevezhető finanszírozási modellt is kapnak, ami tovább javíthat a munkán – értékelte Hajnal.