2024. március 28., csütörtök

Csökkenteni kell a költségeket

A Népszínház belső munkálatainak megkezdése előtt revízióra van szükség – Szabadkán járt a tartományi kormányfő

A város fejlesztése, a Népszínház épületének befejezése elsődleges fontosságú, akárcsak Palicsfürdő idegenforgalmának fejlesztése, hangsúlyozta tegnap Igor Mirović, a tartományi kormány elnöke szabadkai látogatása alkalmával. A kormány első embere a Nagyberuházási Igazgatóság igazgatója, Nedeljko Kovačević, és a tartományi művelődési titkárság titkára, Miroslav Štatkić kíséretében érkezett az észak-bácskai városba. A városházán megtartott tárgyalást követően a Népszínházba és a kisbajmoki Ipari Zónába látogattak el.

Szabadka megérdemli a Népszínházat, de vissza kell venni az igényekből (Fotó: Molnár Edvárd)

Szabadka megérdemli a Népszínházat, de vissza kell venni az igényekből (Fotó: Molnár Edvárd)

Bogdan Laban, Szabadka polgármestere a találkozót követően elmondta, az Ipari Zónában az újonnan kiépített vámterminál 2150 négyzetméteren terül el, 115 millió dinár értékű beruházásról van szó, amelyből 110 milliót a tartomány, 5 milliót az önkormányzat biztosított.

– Ezenfelül a városi költségvetésből 5,7 millió dinárt különítettünk el egy trafóállomás megépítéséhez, amely fedi majd a szükségleteket, nem csak ennek az épületnek az esetében, hanem más beruházók számára is.

A tárgyalások alkalmával nagyon jó híreket kaptunk: megindul a Szabadkai Közkórházban az angiográfiás terem és berendezés kiépítése. Az Ipari Zóna fejlesztése továbbra is a prioritások közé tartozik, ahogyan Palicsfürdő fejlesztése is. A Népszínház építésének ötödik fázisa befejeződött, megkezdjük a hatodikat, és reméljük, hogy jövőre elkészülhet a hetedik fázis is. A tartományi és a köztársasági kormány támogatását élvezzük az iskolák és az óvodák átszervezése és felújítása terén is, ami kiemelten fontos a jövő szempontjából. Amit még kiemelnék, az a városi infrastruktúra fejlesztése, hogy ne forduljon elő, hogy nagyobb esőzések idején a fél várost elönti a víz – mondta Szabadka polgármestere.

Igor Mirović: Szabadkán a munkanélküliség 10 százalék alá csökkent (Fotó: Molnár Edvárd)

Igor Mirović: Szabadkán a munkanélküliség 10 százalék alá csökkent (Fotó: Molnár Edvárd)

Igor Mirović arról beszélt, hogy Szabadkán a munkanélküliség 10 százalék alá csökkent, ami véleménye szerint a három szinten kormányzó hatalom együttműködésének köszönhető, és kevés város tud eldicsekedni azzal, hogy ilyen alacsony a munkanélküliség.

– Ami a mezőgazdaságot illeti, szeretnénk, ha az elkövetkező hetekben a mezőgazdasági titkárság emberei eljöjjenek és vázolnák az itteni vezetőknek és gazdaságoknak a terveiket, a lehetőségeket, hiszen Szabadkának kész projektumai vannak. Így az eredmények nagyon gyorsan láthatóvá válhatnak. A városnak jó projektjei és jó csapata van – mondta a tartományi kormányfő.

Ami a Népszínház kiépítését illeti, Mirović újságírói kérdésre elmondta, abban állapodtak meg, hogy a hatodik fázis alatt befejezik az épület lezárását, s mielőtt a hetedik fázisnak nekikezdenének, szükség lenne a projektum revíziójára, amelyet a városnak kell elvégezni.

– Ami a belső munkálatokat illeti, a jelenlegi projektum elég sokat követel, szeretnénk a költségeket csökkenteni. Reméljük, hogy ez gyorsan elkészül, hogy tudjunk tervezni a költségekkel. Nem a minőségen akarunk takarékoskodni, de vissza kell venni az igényekből. Szabadka megérdemli a Népszínházat, és annak kiépítését be kell fejezni – mondta Mirović, majd Palics fejlesztése kapcsán elmondta, folytatódik a Vigadó kiépítése, az épület klimatizációja és a jobb szárny kiépítése, illetve parkok, zöldfelületek rendezése van tervben.