2024. április 20., szombat

Harminc kórus és szólista lépett föl

Csókán a helybeli férfi- és a női kórus is Aranypáva díjat kapott

A csókai II. Rákóczi Ferenc Magyar Művelődési Egyesület a hétvégén ötödik alkalommal szervezte meg a Magyar Nemzeti Népdalkórus-fesztivált, amely egyben KÓTA (Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége) népzenei minősítő szemle is volt. A fesztivál lebonyolításában már nagy tapasztalattal rendelkezik a II. Rákóczi Ferenc férfikórus Sziveri Szabolcs elnökkel az élen:

– A fesztiváli meghívónak számos vajdasági és magyarországi kórus és szólista tett eleget, akiket már korábbról is jól ismerünk, nemcsak szakmai, hanem baráti kapcsolatban állunk egymással. A rendezvényre a KÓTA hivatalos honlapján is be lehetett jelentkezni, ami azt eredményezte, hogy rekordszámú részvevő lépett föl Csókán, hogy kihasználja a lehetőséget, és szakmai téren is megmérettesse magát. Egész napos program kerekedett ki a fesztiválból, a Művelődési Házban húsz kórus és tíz szólista lépett a négytagú zsűri elé, amelynek tagjai voltak Birinyi József, a KÓTA társelnöke, a csókai születésű, Magyarországon élő Borsi Ferenc főiskolai tanár, népzeneoktató, Szabó Gabriella, az Újvidéki Rádió népzenei szerkesztője és Kanalas Zsófia, a Szabadkai Zeneiskola tanára és népzenekutató. Az értékelő bizottság véleménye szerint a II. Rákóczi Ferenc férfikórus és a Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület Csalogány asszonykórusa is Aranypáva minősítést érdemel. Azok a kórusok, amelyek elérik e minősítést, jövőre meghívást kapnak a KÓTA gálaműsorára, amelyen, ha újra tudják hozni a korábbi formájukat, megkapják a legmagasabb népzenei elismerést, az Aranypáva nagydíjat – mondta Szabolcs.

A csókai szemlén szép sikerrel szerepeltek a vajdasági kórusok és szólisták, az adai Vadvirág Művelődési Egyesület asszonykórusa például arany fokozatú minősítést kapott, e csoport két évvel ezelőtt már megkapta az Aranypáva díjat. Kétévenként tartanak térségi minősítőt, azok a szólisták és kórusok, amelyek legalább dicséretes vagy kiváló fokozatú minősítést kaptak Csókán, jövőre alkalmat kapnak az országos KÓTA-minősítőn való részvételre is.