2024. április 18., csütörtök

Több út is vezethet a megoldáshoz

A jogi karon való magyarul történő felvételizés ügyében az is segíthet, ha az oktatási minisztérium változtat az álláspontján

Ahogy arról beszámoltunk, a bíróság elutasította a Vajdasági Magyar Diákszövetség kérelmét, hogy szülessen ideiglenes döntés arra vonatkozóan, hogy az újvidéki Jogtudományi Kar még most, a szeptemberi vizsgaidőszakban szervezze meg a többnyelvű felvételi vizsgát, azaz tegye lehetővé a felvételizési lehetőséget magyarul is. Ám fontos hangsúlyozni, hogy ez csak a történet egyik epizódja, az ügy folytatódik, végleges döntés ugyanis még nem született.

– Fontos tudnunk, hogy a kérelem elutasítása az ideiglenes intézkedésre vonatkozott, azaz arra, hogy amíg folyik a per, addig a kar ideiglenesen kötelezve legyen arra, hogy megszervezze a felvételit magyarul is. Ez korántsem egyenlő a végleges döntéssel, vagyis azzal, hogy a kar a továbbiakban is köteles legyen magyarul is felvételi vizsgát szervezni. Persze ez a mostani elutasítás nem jó, mert előrevetíti, hogy hogyan gondolkodik a bíróság, de az érdemi döntést még nem hozta meg a bíróság, tehát még nincs minden veszve – hangsúlyozta Nyilas Mihály tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti közösségi titkár, akitől azt is megtudtuk, hogy bár létezik tartományi rendelet is arra vonatkozóan, hogy a nemzeti közösségek nyelvén is adva legyen a felvételizés lehetősége, de az oktatási minisztérium álláspontja sajnos az, hogy a kar az autonómiájára hivatkozva megtagadhatja ezt. – Ez téves álláspont, és reméljük, hogy a jövőben ez is változni fog. Van ugyanis még egy út: létezik egy kisebbségi vegyesbizottság és nemzetközi szerződés Szerbia és Magyarország között a kisebbségi jogok érvényesítéséről. Ez a bizottság májusban ülésezett, ahol a jogi kar témája is napirendre került. A bizottság támogatta a magyar nyelven való felvételi megszervezését, és ajánlást fogalmazott meg erre vonatkozóan. Ez ajánlás, nem kötelező érvényű, de ez is eljutott az oktatási minisztériumhoz is, tehát még egy oldalról éri nyomás. Az ügyben ugyanis az is segíthet, ha a minisztérium változtat az álláspontján. Az egyik út ez, a másik pedig a per, amely még folytatódik.

A főtárgyalást október 10-ére halasztották el, és a VaMaDisz most olyanok jelentkezését várja, akik tanúként tudnák igazolni, hogy jogsértés érte őket a szerbül történő felvételizés következtében.