Az élet, azon belül a gazdasági folyamatok és a piac időnként egészen furcsa dolgokat képes produkálni. Főként furcsákat, ha az egyszerű hétköznapi logikával próbáljuk megérteni a történéseket. Kuvaitban például most azért lett drágább az üzemanyag, mert olcsóbb lett az alapanyaga, a kőolaj. Ránézésre semmi logika nincs ebben, ha azonban csak egy picit tovább vizsgálódunk, máris érthető a paradoxon. A csökkenő világpiaci kőolajárak miatt jelentősen csökkennek a legjelentősebb kőolajtermelő országok állami bevételei. Amíg nálunk (és máshol is) hatalmas adóval terheli az üzemanyagokat az állam, Kuvaitban államilag támogatták. A kieső költségvetési bevételek miatt azonban a támogatásokat elkezdték lefaragni. Így történhetett meg, hogy szeptembertől az egyes üzemanyagfajták akár 83 százalékkal is megdrágultak. Az üzemanyag literje így már 25 és 49 eurócent között alakul. Itteni szemmel még mindig kecsegtetőnek tűnik a 30–60 dináros üzemanyagár. Kuvaitban viszont sokként élik meg, hiszen évtizedek óta nem volt ilyen mértékű benzináremelés. A gazdagnak hitt kuvaitiak reakcióit tükrözi – a hírügynökségek beszámoltak róla –, hogy a drágítás előtti napon hosszú sorok alakultak ki a töltőállomásokon, mert nagyon sokan szerették volna olcsó benzinnel teletölteni a tartályt. A kuvaiti reakció nem egyedülálló. Nemrég Szaúd-Arábiában, az Egyesült Arab Emírségekben és Katarban is csökkentették az állami üzemanyagár-támogatást, ez azonban a benzin drágulását eredményezte. A kőolajban gazdag öbölországok kivétel nélkül szenvednek a túlkínálat miatt már jó ideje nyomott vagy csökkenő világpiaci olajárak következtében. Két évvel ezelőtt ugyanis még 100 dollár felett volt a kőolaj hordónkénti ára (159 liter), az utóbbi időben tartósan 50 dollár alatt ragadt.
SOK VAGY KEVÉS?
A szakirodalomban is gyakran találkozunk a „válság” jelzővel, amikor az olajárakat jellemzik a 2014-től máig tartó időszakban. Ez alatt a két év alatt a kőolaj világpiaci ára mintegy 60 százalékkal visszaesett. A kitermelőknek ez valóban válságot jelent, hiszen jelentős bevételektől esnek el. Ugyanakkor a kőolajban gazdag öbölparti országok kitermelési költségei olyan alacsonyak, hogy így is nyereséges a termelés. Az államháztartás ilyenkor rendre magasabb olajárra volt beütemezve, így most természetesen „fájóak” a fejlemények. A folyamat kialakulásához hozzájárult a csökkenő világpiaci kereslet és az OPEC-tagállamok álláspontja, miszerint nem csökkentik a termelést, őrizve ezzel a piaci pozícióikat.
A kőolaj árának jelentős hatása van a világ országainak gazdaságára. A kitermelő országok esetében az olajár befolyásolja az exportbevételek alakulását. Az olajat importáló országok szempontjából az alacsonyabb olajárak viszont csökkenő jövedéki adóból eredő bevételt jelentenek. Ugyanakkor csökkentik az infláció mértékét, és közvetve a jegybankok által meghatározott alapkamatokat is lefelé nyomják. Az olaj alacsony ára valószínűleg jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a világban tapasztalható pénzbőség ellenére a legtöbb országban alig van infláció, de még annak negatív tartománya, a defláció is jelentkezik. A tapasztalatok azt mutatják, mennyire kockázatos egy adott olajárral kalkulálni a költségvetések kialakításakor. Az oroszországi és a venezuelai fejlemények is ezt példázzák.
A logikus lépés az lett volna, hogy ahogyan már korábban is megtették, az OPEC-országok csökkentették volna a kitermelést, ami áremelkedéshez vezetett volna. Attól tartva azonban, hogy más országok veszik át helyüket a piacon, nem csökkentették termelésüket. Oszcillációk azonban voltak, az olajpiac egy mozgalmas nyarat zár éppen, és valószínűleg az ősz is tartogat majd meglepetéseket.
A KŐOLAJ ÉS A MÉHEK
Korábban rengeteget olvashattunk az olajhozam-csúcsról, a bolygó olajkészleteinek közelgő kimerüléséről, az olcsó üzemanyagok korszakának végéről. Érdekes megfigyelni, hogy a sajtóban ez most nem téma. Ahogyan egy időben a méhek közelgő kihalásáról, a hasznos kis rovarok populációjának drasztikus csökkenéséről is rengeteget cikkeztek. A méhkolóniák száma most éppen 20 éves csúcsot döntött az USA-ban. Ez a hír a legtöbb sajtóorgánum ingerküszöbét már nem érte. Jellemző: amikor fenyegető katasztrófáról, válságról lehetett írni, érdekes volt a téma. A fordítottja nem számít hírnek. Pedig a méhek elszaporodásához valószínűleg jelentősen hozzájárult a sajtóban generált válsághangulat: szaporítani kezdték állományukat. A méhek ára ennek hatására alacsony szinten stabilizálódott: az USA-ban most 55 dollárért lehet méhcsaládot venni. A kőolaj esetében a készletek kifogyására utaló írások és az emelkedő árak a kitermelés növelésére ösztönöztek, illetve új lelőhelyek felkutatására. Válságot pedig a mostani csak azok számára jelent, akik rosszul kalkuláltak. Egyben azonban tanulságként szolgálhat, illetve azt bizonyítja ismét, hogy csak az a biztos, hogy semmi sem biztos. Emellett már az sem olyan furcsa, hogy valami most azért drágul, mert olcsóbb lett…
