2024. április 19., péntek

A későbbiekben is hasznosítható tudás

A Magyar Nemzeti Tanács ezúttal az elsőéves egyetemistáknak szervezi meg szerb felzárkóztató képzését

– Ez alkalommal azon elsőéves egyetemistákat szólítottuk meg, akik már felvételt nyertek egy-egy felsőoktatási intézménybe. Nem csak Újvidéken továbbtanuló fiatalokról van szó, vannak olyanok is, akik Szabadkán vagy Nagybecskereken felvételiztek.

Szép számban jelentkeztek a fiatalok, és úgy gondolom, ez a tény arról tanúskodik, hogy szükség van az ilyen jellegű nyelvi képzésekre – hangsúlyozta Jerasz Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke.

– E fiatalok már rendelkeznek egyfajta szerb nyelvtudással, mégis fontosnak tartották azt, hogy részesei legyenek ezeknek az óráknak, és még magasabb szinten sajátítsák el a többségi nyelvet. A legnagyobb hangsúlyt a beszédkészségre és a kommunikációra fektetjük. Reményeim szerint az itt megszerzett tudás nemcsak az egyetemi, valamint főiskolás évek során válik hasznukra, hanem a későbbiekben, a mindennapok során segít majd nekik az érvényesülésben – emelte ki Jerasz Anikó.

A tegnap kezdődött intenzív nyelvi kurzus helyszíne az újvidéki Európa Kollégium. Az elsőéves egyetemi hallgatók szeptember 16-áig, délelőtt és délután négy-négy órán át tanulják a szerb nyelvet. 47 fiatal résztvevője lesz a kéthetes képzésnek, ebből 42-en be is költöztek a diákotthonba, ahol a tanulás mellett szórakozásra is lesz lehetőségük. Az esti órákat is tartalmas előadásokkal, foglalkozásokkal, programokkal igyekeznek hasznossá, még színesebbé és érdekesebbé tenni. Jerasz Anikó elmondása szerint az Európa Kollégiumnak is köszönhető az, hogy ilyen szép számban jelentkeztek az egyetemisták. Nagyon fontosnak és sikeresnek tartja az intézmény és a tanács között kialakult együttműködést. A képzés tegnapi megnyitóján a résztvevőket az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke mellett Dragana Lilić, a nisi LC Business Academy igazgatónője köszöntötte.

– Az intenzív kurzus célja, hogy megkönnyítsük az egyetemi hallgatók tanulmányait, ezáltal könnyebben illeszkedjenek be, és találják meg helyüket a felsőoktatás programjaiban, amelynek zöme szerb nyelven zajlik. A jelentkezőket, akik előzőleg egy felmérő tesztet töltöttek ki, különböző csoportokba soroltuk, és ilyen módon dolgozunk majd velük. Minden, amire szükség van, a nyelvtant, a helyesírást, a legalapvetőbb tudást beleértve, a képzésen elsajátíthatják – mondta Dragana Lilić.