2024. április 19., péntek

Épül a Főtér Kishegyesen

A központi tér első fázisa kialakításának értéke meghaladja 2,5 millió dinárt

Kishegyesen idáig két tér létezett, a Vásártér és a kiszélesített Hegyalja utca, ami a Dombos Fest helyszíne. Ez a „kétterű” állapot most megváltozik, ugyanis a helyi közösség kezdeményezésére egy főtér fog létesülni a színház előtti részen. Mohácsi Zoltán, a helyi közösség tanácsának elnöke arról számolt be lapunknak, hogy a központi tér elképzelése a polgárokban fogalmazódott meg.

Mohácsi Zoltán és Szűgyi István megtekintik az épülő teret

Mohácsi Zoltán és Szűgyi István megtekintik az épülő teret

– Öröm számomra, hogy tanácselnökként arról számolhatok be, hogy ismét történik valami Kishegyesen. Az itt élőkben megfogalmazódott az az igény, hogy egy központi térrel rendelkezzen a település. Egy olyan hellyel, ahol összejöhetnek az emberek, ahol vendégeket fogadhatunk és rendezvényeket szervezhetünk. Azt gondolom, hogy ezzel a térrel minden ilyen igénynek eleget fogunk tenni. A helyi közösség tanácsa az első körben megbízott egy céget, hogy készítse el a látványtervet, ami alapján Kishegyes község önkormányzata pályázni tudott. Már a tavalyi évben nyertünk erre eszközöket, de különböző huzavona miatt csak a jelenlegi összetételű önkormányzat írta ki a közbeszerzést. Ezt egy újvidéki cég, az Omega Kft. építkezési vállalat nyerte meg. 45 nap áll a kivitelező rendelkezésére, hogy megvalósítsa ezt a beruházást – mondta el a tanácselnök, majd hozzáfűzte, hogy ez a 45 nap alatt a teljes projektumnak csak az első fázisa fog megvalósulni, aminek az értéke 2 millió 627 ezer dinár. Ezt az összeget a tartományi gazdasági titkárság biztosította pályázati úton. Mohácsi szerint a főtér kiépítéséhez az első lépés megtétele volt a legfontosabb.

– Azon a véleményen vagyunk, hogy amit már megkezdtünk, azt könnyebb lesz folytatni. A kishegyesiek büszkék lehetnek, hogy a falunak végre lesz egy központi tere. Remélem, hogy becsülni és óvni fogjuk, s nem lesz a rongálók áldozata – hangoztatta a tanácselnök.

A főtér egy olyan színfoltja lesz a falunak, amit az átutazók megcsodálhatnak, mondta Szűgyi István projektumfelelős.

– Most a projektum első fázisának kivitelezése kezdődött meg, és a térnek 30 százaléka fog elkészülni. Leginkább a színház bejáratát érinti, ez a rész sárga és szürke térkővel lesz kirakva. A kivitelező nagy hévvel vetette magát a munkára, az előkészítő földmunkálatokkal már nagyjából el is készült. A jövő héten már az alapozás fog indulni, majd térkövek lerakása lesz az utolsó munkafolyamat. Adódtak olyan apróbb műszaki gondok, amiket a tervező nem igazán vett számba, de ezeket vele közösen fogjuk megoldani – számolt be Szűgyi, majd arról is szólt, hogy a teljes projektum kivitelezését az önkormányzat önerőből nem tudja megoldani.

– Mindenképpen pályázati lehetőségekre várunk ezzel kapcsolatban. Azt hiszem, hogy a titkárság amire már egyszer adott pénzt, azt általában tovább szokta pénzelni. Nagyon elégedett lennék, ha a jövő évben a mostani összegnél egy kicsivel többet tudnánk nyerni pályázati úton. Az elegendő lenne arra, hogy elkészüljön a tér második harmada. Apró léptekkel, de belátható időn belül át szeretnénk adni ezt a teret a kishegyesieknek. Merem remélni, hogy nagy örömük lesz benne – fogalmazott a projektumfelelős.