2024. március 28., csütörtök

A kenyér szentelmény

Tizenötödik alkalommal szerveztek Zentagunarason Újkenyérünnepet

Augusztusnak negyedik hétvégéjén 15. éve rendeznek Zentagunarason Újkenyérünnepet. A közösség a kétnapos, augusztus 27-én és 28-án tartandó, kenyérszentelést magába foglaló hálaadáson való részvétel mellett elsősorban a helyi sportpályákon zajló sokszínű programsort felvonultató kísérőrendezvényeken is ünnepelhetett.

Fekecs József, a zentagunarasi helyi közösség tanácsának elnöke megszegi a megszentelt újkenyeret (Szabó Anikó felvétele)

Fekecs József, a zentagunarasi helyi közösség tanácsának elnöke megszegi a megszentelt újkenyeret (Szabó Anikó felvétele)

A kenyérszentelés menete során Baráth Gábor római katolikus plébános és Fekecs József, a helyi közösség tanácsának elnöke vállalt vezető szerepet.

–A kenyérfogyasztás egyidős az emberiséggel. A kenyér ma is szentelménynek számít. A kenyérre vigyázni kell, még a morzsáira is. Sokan sok helyütt még ma is megszegése előtt keresztet vetünk, vagy a kenyérre keresztet rajzolunk. (…). A 15 év alatt sok minden történt a településen, de az újkenyér ünnepe mindig, mindannyiunknak az egyik legjelentősebb ünnep volt. Mi, akik itt élünk, főleg mezőgazdasági tevékenységet folytatunk. Közösségünknek fontos ez az ünnep, mivel a jó termés a megélhetést biztosítja az itt élő családoknak. Legyenek, legyünk büszkék Zentagunaras múltjára és a település napjainkban elért sikereire! – hangzott el Fekecs József köszöntőjében, melyben hangsúlyozta: a jövőbeli célkitűzések, tervek körvonalazása, kitűzése során az ősök, a nemzet nagyjai által létrehozott értékek tisztelete és a haladásra törekvés követendő példa. A XV. Újkenyérünnep egyik díszvendége, Fremond Árpád, aki a VMSZ parlamenti képviselőjeként köszöntötte az egybegyűlteket, Szent István államalapító királyunk érdemeit, az általa őrzött keresztény értékeket is hangsúlyozta beszédében, kiemelve: ő az, aki ,,megteremtette számunkra a Kárpát-medencében az itthon maradás lehetőségét” is. Felhívta a figyelmet a jelen korunkban élő, a keresztény Európát megosztó, veszélyeztető erőkifejtésekre. Ráirányította hallgatóközönsége figyelmét annak fontosságára, hogy a határon túli területeket sokrétűen támogató anyaország kormányának erőfeszítéseit a kettős állampolgársággal bíró nemzettársak az október 2-ai népszavazás alkalmával szavazatukkal támogassák törekvéseiben.

– Szent István királyunk a törvényhozásairól, intelmeiről is nagyon ismert. Esetében európai szintű politikusról, történelmi alakról is beszélünk. A közigazgatást területi alapra helyezte, a nomád népeket, az embereket mezőgazdasággal kezdte el foglalkoztatni, letelepedésre késztette. Ezért van az, hogy ennyire kötődünk a mezőgazdasághoz, a termőföldhöz. Parlamenti képviselőként azt tudom ígérni, hogy az elkövetkező időszakban a kormányban, a kormány támogatásával mindent meg fogunk tenni azért, hogy támogassuk a mezőgazdasági termelőket – fogalmazott Fremond, akinek véleménye szerint nagyon fontos, hogy megőrizzük magát a termőföldet is mint természeti kincset, hiszen ez jövőnk, itthon- és megmaradásunk záloga.

Vasárnap este a zentagunarasi ünnepi köszöntők a gazdag, több órás kulturális programot követően hangzottak el, amelyet megtisztelt jelenlétével Valka Károly, a VMSZ elnökségi tagja, Ceglédi Rudolf, a VMSZ alelnöke, Zenta polgármestere, Lép Péter, Zentagunaras magyarországi testvértelepülése, Kárász polgármestere, Tóth János, Diósjenő első embere, Saša Srdić, Topolya községi képviselő testületének elnöke, és más magas rangú tartományi, önkormányzati tisztségviselők. A XV. Újkenyérünnepen Kislinder Gábor, Topolya polgármestere is tiszteletét tette.

A művelődési műsor mellett a népi kulturális tárgyi emlékek felvonultatásáról a 30 tagú helyi Csipkerózsa kézimunkacsoport is gondoskodott. A csoport bemutatkozott egy mintegy 100 fejkendőt tartalmazó alkalmi gyűjteményt és tagjaik kézimunkáit, kézműves termékeit felvonultató tárlattal. Kézműves kirakodóvásárt is rendeztek. Ők adták az ötletet, 2016-ben pedig nagy mértékben donálták is az ünnep apropóján harmadízben rendezett ún. Játszóutcát, amely, mint azt Triznya Lídia főkoordinátortól megtudtuk: 20 koordinátor részvételével, 9 stand biztosításával nyújtott tartalmas kikapcsolódást a gyermekeknek. Míg a Játszóutcában szórakoztató és ügyességi feladatokon keresztül garasgyűjtési és beváltási lehetőséggel bíró gyermekprogramok zajlottak, a vendégek a Brindza borászat termékeit kóstolgatták, de ezúttal sem maradt el a lángos kóstolása, csakúgy mint a fiákeres körmenet a megszentelt újkenyérrel. A kultúrotthonban a kárászi származású Császár Levente íróval, meseköteteivel ismerkedhettek az irodalombarátok Papp Judit moderátor közreműködésével. Vendégelőadók fellépését élvezhették az egybegyűltek. 2016-ban az ünnep apropóján Magyarországról Zentagunarasra látogatott, és ott koncertezett 28-án, késő este Kökény Attila. Előtte a topolyai Žarko Pribaković lépett színpadra. A rendezvény utcabállal fejeződött, amelyhez a Tresnyeváci Ászok biztosított énekes-zenei alapot.