Nem is olyan régen a közgazdászok és politikusok többsége még az úgynevezett BRICS országok, Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika gyors gazdasági felemelkedését tartotta valószínűnek. Számos korábbi véleményt találhatunk a neten is, melyekben a BRICS országok fényes jövőjét jósolják, számadatokkal, trendekkel alátámasztva. Ha megnézzük, hogy mára mi igaz ebből, azt látjuk, hogy brazil és az orosz gazdaság recesszióval küszködik, a kínai és a dél-afrikai növekedés lassul, egyedül India tartja úgy-ahogy magát a globális versenyben. Előzőleg azonban valóban sikerült szédületes tempóban fejlődni ezeknek a feltörekvő országoknak. Most azt tapasztalhatjuk, hogy gyors felemelkedésük hozzájárult az európai és az észak-amerikai gazdasági pesszimizmushoz, de az is lehet, hogy fő okozója annak. A feltörekvők összesített GDP-je mára meghaladja a fejlett gazdaságokét. Nem is olyan régen ezt jövendölni tudományos fantasztikumnak számított. De vajon mi történt a BRICS országokkal? Nehéz, illetve lehetetlen ezt a kérdést tisztán gazdasági szemszögből vizsgálni, hiszen a világpolitika eseményei döntően befolyásolták a gazdasági fejleményeket. Ha mégis a gazdasági szempontú vizsgálódás mellett döntünk, a tapasztalatok azt mutatják, hogy a növekedés egy bizonyos szint elérése után törvényszerűen lassulni kezd. Ez talán még mérhető is, illetve meghatározható egy sáv, amelyben ez jó eséllyel meg is történik. Az átlagos amerikai jövedelmi szint mintegy harmadánál, 15–20 ezer dolláros egy főre jutó jövedelem esetében számíthatunk erre.
A KÖZEPES JÖVEDELMŰEK CSAPDÁJA
Az úgynevezett „közepes jövedelmi csapda" (angolban: middle income trap) elmélete ismert közgazdasági kategória. Amikor az egy főre jutó átlagjövedelem eléri az említett szintet, a termelékenység és a jövedelem növekedése stagnálni kezd. Maga a jelenség egyébként nemcsak ebben a jövedelmi sávban figyelhető meg, gondoljunk csak a japán gazdaság évtizedes stagnálására. Ha maradunk a feltörekvőknél, ismert jelenség, amikor egy viszonylag szegény ország gazdasága úgy lép növekedési pályára, hogy olcsó munkaerejére alapozva bevonzza a tőkét és a know how-t a világ fejlettebb részeiből. A nemzetközi munkamegosztásba ilyenkor úgy sikerül versenyképesen bekapcsolódni, hogy a munkaigényes, munka intenzív ágazatokban keresik az esélyeket. A növekedés azonban magával vonja a bérek, az életszínvonal emelkedését is. Ha azonban ezek bérek elérik azt a szintet, amikor már nem tudnak versenyezni más feltörekvők alacsonyabb béreivel, a növekedés lassulni kezd, majd akár el is maradhat. Nemcsak a bérszint okozhat megtorpanást. Esetenként az újabb gyártókapacitásokat azért nem lehet már bevonzani, mert egyszerűen elfogy az urbánus munkakörnyezetbe integrálható szabad vidéki munkaerő, megszűnik az utánpótlás, nem lehet megfelelő számú alkalmazottat találni. A közepes jövedelem szintje eleve tág érték és a határai is változnak. Ezért történhet meg, hogy egy-egy ország akár többször is a közepes jövedelműek csapdájában találhatja magát. Tisztán gazdasági szempontból tekintve a folyamatokra, az egykori Jugoszlávia már a 80-as években egy ilyen csapdában vergődött. Lehet aztán azon vitatkozni, hogy ez a fellángoló nacionalizmust mennyire gerjesztette, a gazdasági folyamatoknak milyen szerepe volt a délszláv konfliktusok kialakulásában. 2000 után ismét megfigyelhető egy ilyen folyamat, amit 2008-ban a világválság szakított félbe.
A világ számos országa belekerült már többször is az ilyen csapdákba. Finnországot, Szingapúrt és Dél-Koreát szokás emlegetni, mint olyan országokat, melyeknek sikerült az utóbbi évtizedekben elkerülni az ilyen kelepcéket. Egy feltörekvő ország gazdasága ugyanis folyamatosan kétirányú nyomásnak van kitéve. A nála alacsonyabb bérű országok által támasztott verseny és a fejlett országok által gerjesztett, az innováción és a gyors technológiai fejlődésen keresztül támasztott versenyhelyzet.
A POLITIKAI RENDSZER IS ELHASZNÁLÓDIK
A gazdasági fejlődés lassulásának vagy stagnálásának számos egyéb oka is lehet. Nem lehet figyelmen kívül hagyni a politikai körülményeket sem. Számos ország példáján megfigyelhető, hogy a politikai hatalom koncentrációja előbb serkenti a gazdasági folyamatokat. A gazdaság és a politika azonban idővel kezd mind jobban összefonódni, ami a korrupció elburjánzásához vezet. Egy láthatatlan határt túllépve ez a folyamat már brutálisan visszafogja a vállalkozói kedvet. A hatalom birtokosainak ilyenkor többnyire nem célja az általános jólét növelése, hanem az erőforrások és elsősorban a közpénzek feletti korlátlan rendelkezés. A világ leggazdagabb országaiban is megfigyelhető a jelenség, a csapda nemcsak a közepes jövedelműek esetében működik. Ennek pedig az lehet a tanulsága, hogy a politikai rendszernek és a gazdasági modellnek sem jó a begyepesedés, keresni kell folyamatosan az új formákat, új modelleket, mert a világ gyorsan változik: aki kimarad, az gyorsan lemarad.
