2024. április 19., péntek
AGROKOMBINAT

A csődgondnok közleménye

Egyetlenegy alkalommal sem kereste hivatalosan az Agrokombinat Rt. csődgondnokát, Dragan Vignjevićet az Agrokombinat részvényeseinek Új Egyesülete, állítja közleményében maga a csődgondnok, Vignjević.

Mint hangsúlyozza, az Új Egyesület több alkalommal azt nyilatkozta a sajtónak, hogy feljelentést tett a Matijević Húsipari Vállalat ellen, azonban az Agrokombinat csődtömegének nevében és a csődgondnok közbenjárásával kell megtenni egy ilyen feljelentést, őt viszont a mai napig nem kereste fel az ügy kapcsán senki.

Dragan Vignjevićet folyó év január 26-án nevezték ki csődgondnoknak, az Új Egyesület pedig áprilisban alakult meg, azért, mert néhányan elégedetlenek voltak a korábban alapított egyesület által 2004 óta produkált eredményekkel.

A csődgondnok kéri a polgárokat és a részvényeseket, hogy csakis vele, mint az egyetlen legitim képviselővel tárgyaljanak, akinek kötelessége bekapcsolódni minden bírósági eljárásba, amely az Agrokombinat szerződéskötéseinek kapcsán indul, hiszen a csődtömeg az egyedüli jogutódja az Agrokombinat Rt.-nek. A csődgondnok célja, hogy a részvényesek részvételével adjon választ a kérdésekre, s indítson eljárást minden olyan esetben, amelynek van jogi és gazdasági alapja.

– A részvényesek képviselőivel az öt hónapja tartó együttműködés jó, és ezért kérek minden érdeklődőt, közösen lépjünk fel, hogy ne okozzunk kárt egymásnak – áll a csődgondnok, Dragan Vignjević szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében.