Az ezüstérem, amely aranyként csillog

Nem mindennapi élményben lehetett részük mindazoknak, akik múlt szerdán vállalták, hogy szervezett keretek között kirándulnak Szarvasra, az I. Magyar Örökség Kupa labdarúgótorna helyszínére, hiszen ott lehettek a délvidéki magyar válogatott első hivatalos megmérettetésén. A nem szuverén államok válogatottjait tömörítő ConIFA nemzetközi labdarúgó-szövetség jóváhagyásával a négycsapatos torna győztese kijutott a szervezet által 2018-ban megrendezésre kerülő következő világbajnokságra. Délvidék kitűnő rajtot vett, hiszen a hétfői elődöntőben 3:1-re legyőzte a viadal fő esélyesének tartott Székelyföldet, amivel bejutott a szerdai döntőbe. A válogatott szakvezetése igyekezett a délvidéki szurkolók kedvében járni, ezért próbáltak több településről is buszokat indítani a finálé és a bronzmeccs napjára – Magyarkanizsán megértő fülekre találtak, így onnan végül indult is a drukkereket szállító ingyenes jármű Szarvasra.

Egészen sokszínű közönséggel büszkélkedhettek a délvidéki futballisták, hiszen gyermekek, fiatalok, középkorúak és idősek is akadtak a szurkolók között, fiúk és lányok, férfiak és asszonyok is buzdították a csapatot a szarvasi fináléban. Igaz, a döntő nem alakult a legkedvezőbben, hiszen Felvidék 2:1-es győzelmével ért véget, de sem a csapat küzdeni akarására és mutatott játékára, sem a szurkolók által teremtett hangulatra nem lehetett panasz. Habár a játékosok klubkötelezettségei miatt sok futballista nem lehetett ott a tornán, így is összeszokott társaság benyomását keltette Délvidék válogatottja, amely kissé visszafogott első félidőt produkált, és egy buta szabálytalanság miatt megítélt büntetővel hátrányba is került, a második játékrészben csaknem fölborította a pályát, és egyenlített is. Helyzetek sorát alakította ki az Apró Attila által pályára küldött Hajagos Tamás (Öreg Tibor), Mihalecz Sándor, Csáki Róbert, Takács Kornél, Rigó Ervin, Lékó Roland (Faragó Dávid), Tandari Zsolt, Barta Ottó, Nagy Zoltán (Csanádi István), Pozsár Dániel, Könyves Norbert összetételű együttes a második 45 percben, a kihagyott lehetőségek azonban megbosszulták magukat, a találkozó vége felé a túlzottan kinyíló délvidéki védelem mögé jutott a felvidéki támadórészleg, eldöntötte a találkozó sorsát, és a trófeát is megszerezte. A győzni akarás miatt néhány durvább jelenet is történt, amiért a játékvezető döntése értelmében idő előtt mehetett zuhanyozni Könyves és Barta is, de összességében nézve sportszerű és nagy iramú találkozót láthattunk, amelyen a többet támadó csapat húzta végül a rövidebbet. Felvidék megszerezte a serleget, utazhat a vébére, Délvidéknek az ezüstérem és a következő selejtező tornán való még jobb szereplés reménye maradt. A harmadik helyen végül a Székelyföld elleni bronzmeccset 2:2-es rendes játékidő után tizenegyespárbajban 5:4-re megnyerő Kárpátalja végzett.

A szarvasi selejtező torna előtt mindössze három barátságos mérkőzésen szerepelt a 2015-ben létrehozott délvidéki magyar válogatott, örömmel nyugtázható, hogy máris látható a befektetett munka, habár ez egyelőre nem párosult tornagyőzelemmel, a szövetségi kapitány, Apró Attila biztos benne, hogy erre sem kell majd sokat várni: „Már a döntőbe jutásunk is nagy fegyvertény volt, de abban biztos vagyok, hogy mi dolgoztunk legtöbbet ezen a projekten, a felkészülésen. Hiszem, hogy ennek a munkának valamikor megmutatkozik az eredménye. A fiúk igazi csapatként viselkedtek, pedig két nappal korábban többen talán még nem is ismerték egymást a keretből. Annyi gólt ez még nem ért, hogy nyerjünk, viszont most már van közösségünk.”

A mérkőzés után a közönség buzdítását személyesen is megköszönő és a közös fényképezkedéshez is odaálló szakvezető a döntőt értékelve a következőket mondta: „Az egyenlítés után döntenem kellett, hiszen játszhattunk volna akár tizenegyesekre is, de az volt az érzésem, hogy játékminőségben az ellenfél fölött állunk, ezért támadásban maradtunk. Ez sajnos a tervekkel ellentétesen sült el, ahelyett hogy mi használtunk volna ki egyet a sok lehetőségünk közül, az utolsó percekben mi kaptunk még egy gólt egy kontratámadás végén. A futballisták igyekeztek a fantasztikus szurkolók kedvében járni, szívvel-lélekkel küzdöttek, olykor-olykor túlzott vehemenciával is, de mindettől függetlenül rendkívül büszke vagyok rájuk.”

A tervek szerint a válogatott a bajnoki idény végéig nem játszik hivatalos mérkőzést – hacsak meg nem hívják egy hasonló jellegű selejtező tornára –, hanem a háttérmunkálatokra helyezik most a hangsúlyt: egyebek mellett egy vajdasági bejegyzésű alapítvány létrehozásán munkálkodnak, amely a Magyar Házak Nonprofit Kft.-vel karöltve biztosítaná a válogatott jogi személyiségét és gazdasági alapjainak bővítését. A délvidéki válogatott gyarapodó szurkolóinak azonban így sem lesz miért szomorkodniuk, nem maradnak ugyanis futball nélkül, az ősz egyik legfontosabb teendőjeként Apró és a stáb többi tagja az utánpótlás válogatott keretének kiválasztására tekint, amit az első összetartás és egy korosztályos torna is követ majd.