2024. március 29., péntek

Szép szó

Idén is a kishegyesi Kátai-tanyán tartják a rangos vers- és prózamondó tábort – Nagy az érdeklődés a Szép Szó tábor iránt – állítja a szervező – Ez alkalommal is ismert szakemberek dolgoznak

A Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete az idén szervezte meg 28. alkalommal a Szép Szó vers- és prózamondó tábort. A rangos alkotóműhelyre ezúttal 43 gyermek érkezett Vajdaság különböző helységeiből, valamint az anyaországból, számolt be lapunknak Hajvert Ákos, az egyesület elnöke, majd arról is szólt, hogy a tábor váza hasonló, mint a korábbi években. A tábor idén is nemzetközi jellegű, a résztvevőknek pedig több, mint fele visszatérő.

– Annyi különbség van a korábbiakhoz képest, hogy az utóbbi 3-4 évben nem három hanem négy csoportban folyik a munka. Ez nagyon jó visszajelzés a szervezők részére, mivel azt jelenti, hogy bővül az érdeklődők köre. Idén 43 gyermek van, ami munka szempontjából ideális. Ez alkalommal a legkisebbekkel Hajvert Lódi Andrea drámapedagógus és Bori Fekete Ágnes drámatanár dolgozik. Az eggyel nagyobb csoporttal Lőrinc Tímea, a zentai Magyar Kamaraszínház színésznője foglalkozik, a 13-14 évesekkel pedig Wiegmann Alfréd, a Magyar Versmondók Egyesületének elnökségi tagja. A 15 éven felüliekkel Pataki András, a soproni színház igazgatója dolgozik. Így álltak össze a csapatok a csoportvezetőkkel, emellett van versfelkészítés is a táborban. Ez azt jelenti, hogy egyénileg foglalkozunk minden gyermekkel, és legalább egy verset közösen készítünk el. A kisebbeket Barta Júlia, nyugalmazott óvónő, Fehér Farkas Hajnalka, a VMVE titkára és Kormos Irén, a VMVE elnökség tagja készítik fel, az idősebbeket pedig Tóth Péter, a kunszentmiklósi Radnóti-díjas versmondó és jómagam. A táborban van beszédtechnikai foglalkozás is, Sutus Ágota logopédus vezetésével. Azt még hozzáfűzném, hogy a kicsikkel klasszikus verseket dolgoznak fel, az eggyel nagyobbakkal Brasnyó István-verseket, Wiegmann Alfréd csoportja egy középkori szöveget vizsgál, Pataki András pedig Nagy László-versekkel és Örkény-novellákkal foglalkozik. Az ő csoportja egy olyan előadást fog elkészíteni, amit később tájoltatni is lehet a vajdasági iskolákban. Ez azt jelenti, hogy egy tanterem-színházi produkció lesz a munkájuk végeredménye – számolt be Hajvert, majd arról is szólt, hogy a foglalkozások mellett szinte mindennap van kísérő rendezvény is. Többek között Tóth Péter tart egy rendhagyó irodalmi órát József Attila-versekből, Terék Annával lesz író-olvasó találkozó, tartanak egy interaktív kvízt, az utolsó előtti napon pedig egy házi bajnokságra kerül sor, tudtuk meg az elnöktől. Az idei Szép Szó tábor gálaműsora augusztus 13-án, szombaton 11 órakor lesz. A gála nyitott jellegű rendezvény, amire a szervezők minden érdekelődőt várnak.

Az elnök végezetül arról is beszámolt, hogy az idei Szép Szó tábort a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Magyar Nemzeti Tanács, Kishegyes község önkormányzata, a kishegyesi helyi közösség és a bácsfeketehegyi helyi közösség támogatta.