2024. április 25., csütörtök
JEGYZET

A pusztulás árnyékában

Ismerjük a történetet: 1945. augusztus 6-án dobta le az Egyesült Államok első alkalommal a háborús célra kifejlesztett atombombát (Little Boy – kisfiú) Hirosimára, és ezzel kezdetét vette az atomkorszak. Egyetlen bomba 80 ezer civil és 20 ezer katonai áldozatot szedett, több mint 40 ezer ember megsebesült, 13 ezer személy eltűnt, majd az elkövetkező években a sugárfertőzés miatt újabb ezrek vesztették életüket. Összesen 250 ezer volt az áldozatok száma. Három nappal később, augusztus 9-én, a második atombomba (Fat Man – kövér ember) Nagaszaki városát sújtotta, amely 1945 végéig 70 ezer ember életét követelte, majd ugyanennyit a következő években.

Háborús célból többé nem használtak élesben atombombát, azonban a nagyhatalmak versengeni kezdtek a nagyobb és korszerűbb csapásmérő eszközök kifejlesztésében, és a világra ráköszönt a hidegháború korszaka. A hidegháború kezdetének Winston Churchill II. világháború utáni 1946-os fultoni beszédét tekintik, amikor is az angol miniszterelnök a Szovjetunióval szembeni erő kiállítását sürgette, felismerve, hogy a kommunista ország rendelkezik a világ akkori legnagyobb szárazföldi hadseregével, és hogy ezt az erőt felhasználhatja a kommunizmus terjesztéséhez is. Mindezek miatt a Nyugat létrehozta katonai és politikai szövetségét, a NATO-t. A Szovjetunió azonban nem csak a legerősebb hadsereggel rendelkezett, hanem birtokába jutott az atombomba kifejlesztésének titka is. Csakhamar atombombát fejlesztett ki Nagy-Britannia, Franciaország, Kína, később India, majd Pakisztán is. Amerika és Szovjetunió ezt követően folyton rivalizált egymással, és annyi atomfegyvert szegezett egymásra, hogy egy véletlen gombnyomás elpusztíthatta volna az életet a Földön a mai formájában. Ezt felismerve a Békevilágtanács elnöksége moszkvai ülésszakának javaslatára 1978-ban augusztus 6-át a Nukleáris Fegyverek Betiltásáért Folyó Harc Világnapjává nyilvánította, 1989-ben a berlini fal ledöntésével pedig véget ért a hidegháború. A veszély azonban korántsem hárult el, hírszerzési adatok szerint a közelmúltban Irán is atombomba kifejlesztésén dolgozhatott, míg Észak-Korea nemrég több kísérleti atomrobbantást hajtott végre, Oroszország pedig a minap bejelentette, hogy olyan űrhajón dolgozik, amelyet akár atombombákkal is felszerelhetnek. A szakértők szerint, ha mindez igaz, akkor a nyolcvanas évek csillagháborús terveit, és az orosz–amerikai hidegháború új fejezetét hozhatja el. Eközben Isten sem tudja, hány nukleáris rakétákkal felszerelt atom-tengeralattjáró cirkál az óceánokban.

Egyes vélemények szerint csak azért nem robbant ki a harmadik világháború, mert féltek az atomfegyverek pusztításától. Regények, filmek tömkelege eljátszott már a gondolattal, hogy mi történhetne, ha valaki tényleg elindítana egy atomtöltettel felszerelt rakétát, és arra azonnal válasz is indulna. A legsötétebb víziók szerint a Föld lakhatatlanná válhatna, de ha nem is, ezek a tömegpusztító fegyverek sokkal nagyobb károkat okoznának, mint a második világháborús elődeik.

Hiába kezdték meg annak idején az atomfegyverek leszerelését, bármikor katasztrófa történhet, bármikor bárki kilőhet egy rakétát, akár szándékosan, akár véletlenül (ez egyszer majdnem megtörtént), de nem zárhatjuk ki a technikai hibákat, számítógépvírusokat sem. Szinte bármelyik nap visszafordíthatatlanul tönkretehetjük a szülőbolygónkat, és ellehetetleníthetjük utódaink életét. Nem is ez a legijesztőbb, hanem az, hogy a kipusztulás árnyékában a közvélemény elfogadta ezen fegyverek létezését, mint az élet kellemetlen velejáróját, miközben a létező atomfegyverek egy töredéke is elég, hogy kipusztuljon az élet a bolygónkon.