2024. március 29., péntek

Washington szerint Észak-Korea két ballisztikus rakétát bocsátott fel

Észak-Korea nem egy, hanem két közepes hatótávolságú ballisztikus rakétát bocsátott fel szerdán, de az egyik közvetlenül az indítás után felrobbant - közölte kedden az amerikai hadászati erők parancsnoksága.

Közleménye szerint a két, Rodong típusú ballisztikus rakétát a fővárostól, Phenjantól délnyugatra fekvő Hvanghe tartományból bocsátották fel egy időben. A rakétakísérletek nem jelentettek veszélyt az észak-amerikai térségre nézve.
Japán korábban azt közölte, hogy Észak-Korea egy ballisztikus rakétát bocsátott fel, amely ezer kilométeres út megtétele után a tengerbe zuhant Japán kizárólagos gazdasági övezetében, Oga-félszigettől 250 kilométerre nyugatra. Egy rakéta indításáról számolt be a dél-koreai hadsereg is.
Két héttel korábban Phenjan három Scud típusú ballisztikus rakétát indított, amelyek 500-600 kilométer megtétele után a Japán-tengerbe csapódtak, nem messze Észak-Korea keleti partvidékétől. Később a hatóságok azt közölték, hogy a gyakorlatban dél-koreai kikötők és repterek ellen hajtottak végre színlelt megelőző csapást.
Április óta Észak-Korea több alkalommal tesztelt ballisztikus rakétát, ezek a Japán-tengerbe csapódtak be. Phenjan nemrégiben meg nem határozott megtorló intézkedésekkel fenyegetőzött arra az esetre, ha Dél-Koreába amerikai THAAD típusú rakétaelhárító rendszert telepítenek az év végén.
A szerdai rakétakísérlet miatt Japán jegyzékben tiltakozott Észak-Koreánál, Washington pedig elítélte Phenjant, és közölte, hogy kész megvédeni térségbeli szövetségeseit.